Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
312.46
bux:
147253.73
2026. szeptember 4. péntek Rozália

"Szégyenfolt" a Buckingham-palotában

A brit uralkodó lakhelyének inasa közel húszmilliós kárt okozott azzal, hogy a palota egyik termében kiöntötte a teát és a kávét az új szőnyegre.

A londoni Buckingham-palotában történt a "drámai" eset: a brit uralkodó lakhelyéül szolgáló impozáns épület ötven méter hosszú termében, a Picture Gallery-ben az inas kiöntötte az éppen felszolgálandó forró teát és kávét.

Az inas egy kis kocsin hozta az italokat a terembe, ahol egy találkozót tartottak. A szerkezet egyik kereke azonban eltört, a rajta lévő italok pedig a földre estek.

Becslések szerint a kár elérheti a 60 ezer fontot, vagyis a több mint 19 millió forintot, ráadásul a szőnyeget három nappal a baleset előtt fektették le. A Daily Mail napilapnak nyilatkozva egy bennfentes elmondta: egy hétig próbálták eltüntetni a foltot, még professzionális tisztítókat is hívtak, de hiába.

Szerencsére van egy pótdarab a szőnyegből, amelyet azért tartanak, hogy a jövőbeni incidenseket el tudják fedni, de senki sem gondolta volna, hogy néhány nappal az új szőnyeg lerakása után már be kell vetni.

Címlapról ajánljuk
Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Az oroszok egyrészt az ukrán hadszintér kiterjesztését szeretnék elérni a különféle szabotázsakciókkal, mint amilyen Lipcsében is volt, másrészt próbálnak költséget generálni a Nyugat számára. Többek között erről beszélt az InfoRádióban Jójárt Krisztián, a Svéd Védelmi Egyetem posztdoktori kutatója.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×