Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

Öt év börtön az MSZP egykori képviselőjének

Öt év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Weiszenberger László egykori kistérségi megbízottat, az MSZP volt kiskunhalasi önkormányzati képviselőjét, akit hivatalos személyként, hivatali befolyással üzérkedés bűntettében, valamint hivatali vesztegetés bűntettében mondták ki bűnösnek.

A Zuschlag-ügy mellékszálaként indított per vádirata szerint a vádlott a 2003-ban még működő Területpolitikai Kormányzati Hivatal kistérségi megbízottjaként együttműködött egy kiskunhalasi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetőjével és egy kunfehértói motel bérlőjével egy vissza nem térítendő állami támogatás megszerzésére irányuló pályázat benyújtásában.

A támogatás folyósítása után Weiszenberger László felhívta a motel bérlőjét, és ötmillió forintot kért tőle, azt állítva, hogy a pályázat elbírálását koordináló minisztérium egy meg nem nevezett döntéshozó munkatársának kell azt visszajuttatni a pályázat elfogadásának fejében, valamint neki is jár valamennyi összeg a közbenjárásáért.

Az eljárás során elhangzott vallomásokból kiderült, hogy Weiszenberger László 2,5 millió forintot megkapott, a másik 2,5 millió forintról pedig egy "kölcsöntartozást" elismerő bizonylatot kapott.

Eredetileg vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség a szabadlábon lévő Weiszenberger Lászlóval szemben.

2008. december 15-én azonban a megyei főügyészség módosította a vádiratot, és Weiszenberger Lászlót hivatalos személy által, fontosabb ügyben, hivatali helyzettel visszaélve elkövetett vesztegetés bűntettével vádolták.

Elismerte bűnösségét

A szerdai tárgyaláson a vádlott védője perbeszédében elismerte védence bűnösségét, de reményét fejezte ki, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kap Weiszenberger László.

Fodor Endre tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor kifejtette: nem érti, hogy a vádhatóság miért nem vádolta meg az ügyben a Rózsa Motel tulajdonosát, valamint bérlőjét, továbbá arra sem kapott választ, hogy miért nem próbálták felderíteni a minisztériumi kapcsolatokat, akikre hivatkozással Weiszenberger László a pénzt kérte.

A közéletet szennyező korrupciós háló körvonalazódik ki az ügyben - mondta az ítélet indoklásakor Fodor Endre tanácsvezető bíró.

A törvényi minimumban meghatározott büntetési tételt szabta ki a bíróság, hozzátéve, hogy a büntetés háromnegyedének letöltése után lehet feltételesen szabadlábra helyezni a vádlottat. Mellékbüntetésül a közügyektől is eltiltották Weiszenberger Lászlót

Az ítélet nem jogerős, mert a vádat képviselő Szabó Ferenc megyei főügyész-helyettes a halmazati tételek miatt súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×