Infostart.hu
eur:
361.91
usd:
311.3
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Áruba bocsátotta életét a kiábrándult lány

Tönkrement a ruhaboltja, nyakán volt a Kínát is elérő gazdasági válság, ráadásul legjobb barátai felbontották házasságukat - Chen Hsziao ezek után döntött úgy, hogy sorsát egy népszerű kínai internetes közösségi oldal látogatóira bízza.

A 26 éves divattervezőként végzett lány felregisztrálta magát a weboldalra, és kérte a netezőket, hogy adjanak neki utasításokat, mit tegyen. Sokan szkeptikusan fogadták a lány kérését, mások azonban konkrét feladattal álltak elő számára, például hogy vegyen virágot és adja oda a megnevezett férjnek vagy feleségnek.

Chen kikötötte, hogy csak olyan feladatokkal bízhatják meg, amelyek "illőek és felemelőek". Kezdetben ingyen végezte el a kéréseket, de most már a "munka" időtartamától függően pár száz vagy néhány ezer forintnak megfelelő jüant kér. Eddig összesen százezer forintot sikerült összegyűjtenie, amely a kínai átlagkeresethez képest nagy összegnek számít.

Eddigi legnagyobb feladata az volt, hogy ki kellett ragasztania egy posztert a kínai nagy falra, és meg kellett kérnie az arra sétálókat, hogy írják alá és rajzoljanak rá mosolygó arcot. Csak ezzel az akciójával közel 65 ezer forintnak megfelelő jüant keresett. Emlékezetes munkája volt még az is, amikor egy pár megkérte, hogy legyen jelen gyerekük születésénél.

A lány szerint a kínai fiatalok életében az internetes fórumok fontos szerepet játszanak - fontosabbat, mint máshol, mivel a kínaiak nehezebben barátkoznak, mint a külföldiek - legalábbis ezzel indokolja a kínai közösségi oldalak népszerűségét Chen.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×