Infostart.hu
eur:
353.65
usd:
305.74
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Egyetlen tüsszentéssel akár 150 embert is megfertőzhet!

Ha nem rakunk az arcunk elé zsebkendőt, mikor tüsszentünk, akkor a szétfröcskölt baktériumokkal több tucat embert is megfertőzhetünk mindössze öt perc alatt - derül ki egy brit kutatásból, amely arra is rávilágít, hogy főleg a férfiak felelőtlenek.

Tüsszentéskor több mint 140 kilométer per órás sebességgel repül a levegőbe 10 ezer csepp, tele baktériummal - állítja egy brit influenza szakértő, aki a Lemsip kutatócég megbízásából 1300 olyan embert vizsgált meg, akik rendszeresen tömegközlekedéssel utaznak.

Kiderült, hogy tavaly télen 99 százalékuk elkapta a megfázást. Dr. Roger Henderson számításai szerint a közlekedők 10 százaléka úgy fertőződött meg, hogy olyan területhez ért, amelyen egy tüsszentésből származó baktériumok lakoztak.

A szakember szerint elég egy tüsszentés, és öt perc alatt megfertőzhet 150 utast, de ha a baktériumok nem egy másik közlekedőn landolnak, akkor a kilincseken, korlátokon, kapaszkodókon ragadnak meg.

"Bár nem tudjuk teljesen elkerülni a baktériumokat, meg tudjuk akadályozni azok terjedését. Gondoljunk másokra is, amikor zsebkendő nélkül tüsszentünk" - mondja Hanna Nowak, a kutatást végző cég másik szakértője.

Kiderült az is, hogy a bacik terjedéséért elsősorban a férfiak a felelősek: háromból egy nem hord magánál zsebkendőt, míg a nők 81 százaléka táskájában az ott lapul.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×