Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Többet néz tévét, aki boldogtalan

A boldogtalan emberek többet nézik a tévét, mint a boldogok - állapították meg amerikai kutatók. Azt azonban nem állítják, hogy a tévénézés tenné boldogtalanná az embereket - inkább ennek a fordítottja az igaz.

A boldog embereknek izgalmasabb a társadalmi életük, több újságot olvasnak, többet szeretkeznek - viszont kevesebbet néznek tévét, mint boldogtalan társaik. Erre a megállapításra jutott a Marylandi Egyetem két kutatója, John Robinson és Steven Martin harmincezer ember szokásainak vizsgálatával.

A két kutató három évtizeden keresztül - 1975 és 2006 között - követte figyelemmel a vizsgálatban résztvevőket. Kiderült, hogy azok, akik boldogtalanok, akár harminc százalékkal több időt töltenek tévénézéssel, mint a boldogok.

A kutatás eredménye megkérdőjelezi azokat a korábbi feltételezéseket, amelyek szerint az emberek napi programjának egyik legfontosabb része a tévénézés.

A kutatók azt találták, hogy sokan azért tartják vonzó foglalatosságnak a tévénézést, mert így nem kell otthonról kimozdulniuk, előre eltervezni, mit csináljanak esténként. Ráadásul nem olcsó szórakozás, és nem kíván energiakifejtést.

Olyan, mint a kábítószer

Azt azonban nem állítják, hogy a tévézés tenné az embereket boldogtalanná, inkább az a helyzet, hogy a képernyő jelenti a "menedéket" azok számára, akik nem élvezik az életet.

"A krónikus boldogtalanság szociálisan és emberileg is legyengít, és meghatározza az egyén társadalmi és személyes életét. Arra azonban még a legboldogtalanabb ember is képes, hogy nyomkodja a távkapcsoló gombjait és hagyja magát a műsorok által szórakoztatni" - foglalta össze a lényeget John Robinson szociológia professzor.

Munkatársa a kábítószer-függőséghez hasonlította a megrögzött tévénézést. "A függőséggel kapcsolatos tevékenység pillanatnyi élvezetet okoz, de hosszú távon szenvedéshez és megbánáshoz vezet" - figyelmeztetett Martin professzor.

A kutatásból egyébként az is kiderült, hogy az összefüggés csak a tévénézésre igaz; azok, akik sokat szörfölnek az interneten, sem nem boldogabbak, sem nem boldogtalanabbak az átlagnál.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×