Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az Alzheimer-kór a politikusokat sem kíméli

Harold Wilson egykori brit kormányfő beszédmódjának elemzéséből kitűnik, hogy korai stádiumú Alzheimer-kórja lehetett, ami választ adhat arra a kérdésre, miért mondott le olyan váratlanul. Szakértők szerint nem ritka, hogy politikusoknál is kialakul ez az időskori betegség.

Harold Wilson két cikluson keresztül, 1964 és 1970, valamint 1974 és 1976 között volt Nagy-Britannia miniszterelnöke. A munkáspárti politikus váratlanul, 1976 áprilisában mondott le, és ez a lépése azóta is vita tárgyát képezi a szigetországban.

A Southamptoni Egyetem egyik szakértője az egykori kormányfő nyelvhasználatának változásait kutatta, és kiderítette: Wilsonnál hivatali idejének utolsó hónapjaiban nagy valószínűség szerint mentális leépülés indult meg, és ez állhat váratlan lemondásának hátterében.

Dr. Peter Garrard az angol parlamentben a kérdések órájában elhangzott szócsaták kéziratát, valamint néhány hangfelvételt vizsgált át. A szakértő szerint az Alzheimer-kór korai stádiuma már megfigyelhető a nyelvhasználatban, és főleg a spontán beszédben érhető tetten.

A Journal of Neurolinguistics című szaklap internetes oldalán megjelent tanulmányból kiderül, hogy a kéziratokat egy optikai karaktereket felismerő szoftver segítségével digitális formátumba alakította át. Így a szakértő össze tudta hasonlítani a miniszterelnök és a politikustársak beszédmódját és bizonyos szavak előfordulását. Ez egyébként egy olyan irodalomtudományos módszer, amellyel mennyiségileg megmérik a szerzők, műfajok és irodalmi korszakok közti stílusbeli különbségeket és hasonlóságokat.

A vizsgálat szerint Wilson beszédei jól kimutathatóan különböztek a politikustársaiétól. Ugyanakkor ez a különbség lecsökkent a lemondása előtti hónapokban, vagyis kezdte elveszíteni egyedi beszédstílusát - Garrard szerint ez az Alzheimer-kór korai stádiumának vitathatatlan jele volt.

A szakértő azonban hozzátette: egyéb körülmény, például a motiváció elvesztése is közrejátszhatott a hirtelen lemondásban.

"Senki sem immunis az Alzheimer-kórra, így a még hektikus beosztású és folyamatosan gondolkodásra késztetett politikusoknál is kialakulhat ez az időskori betegség" - állítja a kórral foglalkozó brit kutatóintézet munkatársa. Rebecca Wood több példát is említ: Margaret Thatchernél időskori demencia alakult ki, miután távozott a miniszterelnöki posztról, és többen úgy vélik, hogy Ronald Reagan egykori amerikai elnök már második hivatali ciklusában is Alzheimer-kóros volt.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×