Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Kiszabadul a börtönből a kislányokat molesztáló rocker

Letöltötte majd hároméves börtönbüntetését Garry Glitter, a szebb napokat is megélt brit rockzenész, így kedden el kell hagynia Vietnamot. A repülőjegyet az állam veszi meg neki. A 63 éves rockert két 11 éves lány molesztálásáért csukták le.

Londonba kell repülnie a 63 éves Garry Glitternek augusztus 19-én, miután letöltötte börtönbüntetését, amelyet két fiatal lány molesztálásáért kapott.

A Paul Francis Gadd néven anyakönyvezett, korábbi hírnevéből élő zenészt 2005 novemberében tartóztatták le Ho Si Minh-város repülőterén. Ezután ítélték egynapos tárgyalás keretében három éves börtönbüntetésre. Glitter végig ártatlanságát hangoztatta.

A döntés ellen fellebbezett, ezzel három hónappal sikerült lerövidíteni az ítéletet. A büntetést a letartóztatástól számolják Vietnamban is.

Garry Glitter jogásza, Le Tanh Kinh a Reutersnek elmondta: ügyfelének Londonba kell repülnie, jegyét az állam veszi meg. Érkezése után oda megy, ahova akar.

Az állami média szerint Glitter kórust is alakított a vietnami fővárostól 190 kilométerre fekvő börtönklinikán, Binh Thuan tartományban. A börtöne egyébként nincs messze attól az óceánparti tartománytól, Ba Ria-Vungtól sem, ahol a zenész villában lakott, és ahol a 11 éves lányokat molesztálta.

Garry Glitter a hetvenes évek elején kezdte pályáját. Könnyed glam rockjával hamar nagy népszerűségre tett szert. Legnagyobb slégerei a Rock and Roll, az I'm the Leader of the Gang és a Dou You Wanna Touch Me voltak.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×