Az 1898. február 18-án született fiú mindig is az autóversenyzésről álmodozott, de az első világháborúban csak öszvéreket patkolhatott a tüzérségnél, később használt teherautókat pofozott át személyautóvá. 1919-ben élete első versenyén kilencedik lett, a behavazott hegyek között a farkasokat pisztolyával tartotta távol.

A következő évben már egy Alfa Romeo volánja mögött ült, majd 1929-ben az Alfa Romeo szárnyai alatt létrehozta a Scuderia Ferrarit (a név istállót jelent és kezdetben valóban egy régi istállóban rendezkedtek be). A csapat címerében az ágaskodó ló a híres vadászrepülő és autóversenyző Baracca gróf gépéről származik, a mögötte lévő sárga mező ferrari szülővárosára, Modenára utal.

Az általa tervezett Alfa 158 a Mercedesek egyeduralmát megtörve két világbajnoki címet szerzett, ezért a fasiszta rezsimtől lovagi címet és tiszti keresztet kapott. 1939-ben függetlenítette magát, de a második világháborúban haditermelésre átállított gyárát lebombázták. Ferrari ezután a Modena közelében lévő Maranellóban építette ki új főhadiszállását.

A Scuderia a kezdetektől részt vesz az 1950-ben rajtolt Forma-1 versenyein, a száguldó cirkusz világában ezt ma már rajtuk kívül egy csapat sem mondhatja el magáról. A Ferrari azonban nemcsak a legrégibb, hanem a legeredményesebb istálló is: az első győzelmet 1951-ben, az első világbajnoki címet 1952-ben szerezték, összesen 15 vezetői és 15 konstruktőri világbajnoki címmel dicsekedhetnek. Versenyzői - akik között ott található a verhetetlen Juan Manuel Fangio és Michael Schumacher is - 206 nagydíjon diadalmaskodtak, s hatszáznál többször álltak a dobogón.

A Ferrari név a sportautók világában is varázslatosan cseng, a gyönyörű járművekért versengenek a milliomosok, hírességek. A cég sokáig mégis anyagi nehézségekkel küzdött, Ferrari ugyanis azért adta el sportautóit, hogy versenyautóit finanszírozhassa, ellentétben vetélytársaival, akik azért szálltak be a száguldó cirkuszba, hogy eladhassák sportautóikat.

A maranellói gyár a Fordot még kikosarazta, a hatvanas évek végén azonban már nem mondhatott nemet a "hazai" Fiatnak. A gyár kapuin ma évente csaknem háromezer autó gördül ki, de többségük - hivatalosan - soha nem éri el teljesítőképessége határát: az Egyesült Államokba kerülnek, ahol 100 kilométeres sebességgel kénytelenek "vánszorogni".

Enzo Ferrari soha nem tudta felhőtlenül élvezni sikereit. Rettegett a versenyautók "szenvedései" láttán, de még jobban lesújtotta, hogy több pilóta és néző is az ő autói miatt halt meg. Imádott fia, Dino 1956-os elvesztése után már egyetlen versenyre sem látogatott ki, életét az istállónak szentelte.

Nem vett ki egy nap szabadságot sem, felesége 1978-as halála után a gyárba költözött. A magányos, idős és beteg Ferrari 1988. augusztus 14-én halt meg Maranellóban, halálhírét csak a temetés után tették közzé.