Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az optimizmus segíti a szélütés utáni felépülést

A szélütés után pozitív jövőképpel élő pácienseknek három hónappal a kórházból való távozásuk után könnyebb volt a mindennapi tevékenység elvégzése, mint azoknak, akiknek hozzáállása negatívabb volt - derült ki egy amerikai kutatásból.

A páciensek nagyobb függetlensége azt jelenti, hogy olyan napi tevékenységeikhez, mint a fürdés, vagy ételeik elkészítése, kevesebb segítségre volt szükségük - számolt be a vizsgálat eredményéről Glenn V. Ostir, a Texas Egyetem munkatársa a Psychosomatic Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmányában.

Ostir kutatócsoportja 823, ötvenöt év feletti, szélütésen átesett férfi és nő részvételével készített felmérést. A vizsgálódók a kórházból való távozásuk után három hónapig még otthonukban is nyomon követték a páciensek állapotát.

A kutatócsoport egy 12 pontos, pozitív érzelmeket mérő, standardizált tesztet használt a szélütésen átesett emberek hozzáállásának értékelésére. Egy másik teszt segítségével pedig a funkcionális függetlenség mértékét állapították meg.

A páciensek két teszten mért pontszáma egyenes arányban változott. Minden egyes pontszámnövekedés a pozitív érzelmek listáján, egyúttal nagyobb függetlenséget jelentett a szélütésen átesett emberek életében.

Azok, akik elhatározzák, hogy megküzdenek a felmerülő problémákkal, jobban érzik magukat, mint azok, akik elvesztik reményüket - tette hozzá Ostir. Utóbbiak könnyebben hagyják ki a rehabilitációs időpontokat, és szociális hálójuk is gyengébb lehet. Bár az emberek veleszületett temperamentuma adott, nem kell, hogy ez határozza meg egész életüket, a pozitív hozzáállás tanulható és gyakorolható.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×