Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A fiatalok szerint a tehetség egyenlő a népszerűséggel

A gyerekek szerint az a tehetséges, aki jól énekel vagy jól focizik - derül ki egy brit felmérésből.

Egy brit kutatás szerint a fiatalok nagy többsége úgy véli: az a tehetséges, aki tud énekelni. A felmérésben részt vett 6 és 18 év közötti gyerekek harmada gondolja ezt, 10-ből 1 pedig úgy hiszi: a tehetség egyenlő a focitudással, 8 százalékuk szerint pedig a tánctudással.

A több mint ezer megkérdezett diák közül mindössze 1 százalék mondta azt, hogy a tehetség az intelligánciától függ, ehhez pedig jól kell teljesíteni az iskolában.

Szakértők szerint a gyerekek nem fedezik fel magukban a valódi tehetséget, mert azt egyenlőnek tartják a népszerűséggel. Sandra Scott gyerekpszichológus szerint mai társadalmunkat a hírességek iránti megszállottság uralja, ezért a gyerekek azokat a tulajdonságokat és értékeket becsülik leginkább, amikről azt hiszik, hogy híressé tehetik őket, és szerepelhetnek a tévében.

Bár a megkérdezett gyerekek többsége nincs tisztában saját értékeivel, amikor a felmérést végzők rákérdeztek, bevallották, miben hiszik jónak magukat: főzésben, kertészkedésben, viccmesélésben, mások megsegítésében.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×