Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megverte a betörőt, majd kést szorított a torkához - vakon

Egy vak férfi megverte a házába betörőt, akit a rendőrség megérkezéséig késsel tartott sakkban az Egyesült Államokban.

Kinyitottam az ajtót, és belefutottam a betolakodóba. Beszorítottam a mosókonyhába, és csak püföltem - mondta a vak Allan Kieta, aki középiskolás korában birkózó volt. A 49 éves férfi vallomása szerint a nadrágszíjánál fogva ragadta meg a betörőt, és így tuszkolta őt be a helyiségbe, ahol miután megverte, kést szorított a torkához.

A kutyája jelezte, hogy idegen hatolt be a lakásba. Miután a vak férfi elkapta, és sarokba szorította a betörőt, megpróbálta hívni a rendőrséget, de a jobb helyett a bal kezét kellett használnia. És mivel súlyos látássérült, nem látta a telefon gombjait, így legalább húszszor kellett próbálkoznia, míg végre be tudta ütni a 911-et.

A rendőrség perceken belül megérkezett, és letartóztatta a 25 éves betolakodót, aki, amikor szembetalálkozott a ház vak tulajával, azt mondta neki, hogy csak a macskáját akarja megnézni. A rendőrségen pedig tagadta, hogy ki akarta rabolni a házat, és azt mondta: ő a férfi lányának volt barátja, és csak a lányt akarta meglátogatni.

Allan Kieta csak kisebb sérüléseket szenvedett, és a rendőrség szerint figyelemre méltó tettet hajtott végre azzal, hogy vakon meg tudta magát védeni.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×