Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Életveszélyesek a hibrid autók

A túl csendes autók okozta balesetveszély csökkentését célzó törvényjavaslatot terjesztettek az amerikai kongresszus elé.

A tervezett jogszabály kötelezné a közlekedési minisztériumot, hogy vezessen be a hibridautókra és az alig észrevehető motorhangot adó más gépkocsikra vonatkozó biztonsági szabványokat, amelyek egyebek mellett gyalogosfigyelmeztető hangjelző berendezés telepítését írják elő.

"A környezetbarát járművek terjedése kedvező trend, a nem szándékolt következmény viszont a vakokat és a többi gyalogost fenyegető balesetveszély" - mondta Edolphus Towns demokrata párti képviselő, aki Cliff Stearns republikánus képviselővel közösen jegyzi az előterjesztést.

A törvényért a Vakok Nemzeti Szövetsége (NFB) kardoskodott azok érdekében, akik a hallásukra vannak utalva, amikor átkelnek az utcán. A szervezetnek nincs tudomása csendes autó okozta balesetről, de Marc Mauer NFB-elnök attól tart, hogy csak idő kérdése, és megtörténik az első ilyen gázolás.

Negyven százalékkal közelebbről lehet csak meghallani

A California-Riverside Egyetemen ez ügyben folytatott kutatás előzetes eredménye alapján a halk autók valóban veszélyesek. A felmérés szerint az alacsony sebességgel közlekedő hibrideket 40 százalékkal közelebbről lehet csak meghallani, mint a hagyományos, robbanómotoros autókat.

A hibrideket induláskor, illetve kis és közepes sebességnél a szinte hangtalan akkumulátoros elektromotor hajtja, és az erős zajt keltő belső égésű motor akkor kapcsol be, amikor a kocsi felgyorsul.

A törvényjavaslat két évet adna a minisztériumnak vizsgálatokra és a szabványok pontos kidolgozására, azután pedig a gyártók kapnának két év türelmi időt, hogy átalakítsák a modelleket.

Clarence Ditlow, az Autóbiztonsági Központ (CAS) elnöke szerint nem biztos, hogy két évet kellene adni a hatóságnak a kérdés tanulmányozására. "Szerintem, ha a közlekedési lámpákra lehet a vakok tájékozódását segítő hangjelző készüléket szerelni, akkor egy hibridautóra is lehet" - mondta a fogyasztóvédelmi civil szervezet vezetője.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×