Malcolm Smith környezetvédő és egy csoport segítője másfél órán keresztül próbálkozott erejét megfeszítve, hogy visszaterelje a tengerbe a bálnákat - sikertelenül; a két ámbráscet kölyök újra és újra kiúszott a partra.
Mikor az állatok és az emberek is annyira kimerültek, hogy már éppen feladták volna, megjelent a közelben Moko, a palackorrú delfint, "akit" jól ismernek a helybéliek, mert imád együtt játszani a strandolókkal.
Moko tehát megjelent, "szólt" a delfineknek - majd szépen visszavezette azokat a biztonságos mélyvízbe.
"Gyertek, fiúk!"
"Nem beszélek bálnául, sem delfinül, de így is nyilvánvaló volt számomra, hogy valami elképesztő történt, mert Moko jeleire a két bálna viselkedése teljesen megváltozott. Előtte szemlátomást kínozta őket valami, ám a delfint teljesen önként követték - egyenesen a nyílt tenger felé" - számolt be a meglepő esetről Smith.
"A delfin meg tudta tenni azt, amit mi nem - méghozzá alig néhány perc alatt" - tette hozzá.
A környezetvédő hihetetlenül szerencsésnek tartja magát, hogy szemtanúja lehetett az esetnek. A bajba jutott bálnákat azóta sem látták, de Moko visszatért szokott strandjára, és ismét úszkál a fürdőzőkkel.
"Tudom, hogy a tudósok szerint nem lett volna szabad, de mihelyt Moko visszatért, beúsztam hozzá és megsimogattam köszönetképpen. Végül is ő volt a nap hőse" - tette hozzá Smith.
Figyelem, országos vadászatot indít a rendőrség