Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.58
bux:
145487.72
2026. november 5. csütörtök Imre

Napi két szelet barna kenyér, és megússza a rákot

Napi két adag, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér elfogyasztásával akár a felére csökkenthető a hasnyálmirigyrák veszélye - derült ki egy amerikai kutatásból. Ez az egyik leghalálosabb rákbetegség: a betegek 95 százaléka a kór diagnosztizálása után két éven belül életét veszíti.

Teljes kiőrlésű, illetve korpás lisztből készült kenyér, gabonafélék, valamint barna rizs rendszeres fogyasztásával azonban jelentősen csökkenthető a betegség kialakulásának veszélye - állapították meg a Kaliforniai Egyetem kutatói, akik kétezernél több embert vizsgáltak meg.

Közülük azok, akik naponta legalább két adagot esznek belőle - vagyis két szelet kenyeret, illetve egy csésze barnarizst, vagy zabkását -, 40 százalékkal kisebb eséllyel betegszenek meg, mint azok, akik egy adagnál kevesebbet fogyasztanak.

Ez a diéta ráadásul hatásos a cukor- és szívbetegségek megelőzősére is - ám csak natúr formában: a finomított lisztből készült kenyér, illetve az édes tészták - például a fánk - fogyasztása növeli a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázatát.

A hasnyálmirigyrákos betegek átlagosan 14-16 hónappal élik túl a műtétet. Luciano Pavarotti is ebben a betegségben halt meg szeptember elején, 71 éves korában. A legtöbb beteg - 63 százalék - 70 évesnél idősebb.

Az amerikai kutatók "mellesleg" azt is megállapították, hogy a hasnyálmirigyrákos betegek jelentős része dohányzik.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas esésben az AI-papírok

Hatalmas esésben az AI-papírok

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq 4, az S&P 500 közel 2,5 százalékot zuhant, miközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×