Infostart.hu
eur:
362.7
usd:
323.32
bux:
147388.99
2026. november 5. csütörtök Imre

A főnök a legnagyobb stressztényező

Az elavult eszközök, a kollégáktól elválasztó terek hiánya, a hosszú és értelmetlen értekezletek és egymás meg nem értése is a munkahelyi stressz forrása lehet. Nyugat-Európában már a társadalombiztosítás is foglalkozik a problémával.

Ha bárhol a világon megkérdezik a munkavállalókat, mi okozza számukra a legtöbb stresszt a munkahelyükön, akkor a legtöbben azt hozzák fel, hogy nem értenek szót a kollégáikkal. Sokan panaszkodnak az eszközök elavultságára is, vagy az értelmetlen, túl hosszúra nyúló értekezletekre is.

Magyarországon azonban tipikus stressztényező az is, hogy a vezetők "izomból" akarják megoldani a problémákat - mondta az InfoRádióban Stemler Mihály mentálhigiénikus.

Bár már léteznek olyan tréningek, amelyek mind a vezetőknek, mint a beosztottaknak "megtanítják", hogyan kell tisztelettudóan, kedvesen beszélni a kollégákkal, ezt sok helyen még nem engedhetik meg maguknak.

Stemler Mihály szerint sokat javíthat a munkatársak hangulatán az is, ha az asztalok közé kis elválasztó paravánt építenek, amelyekre esetleg személyes tárgyakat, például fényképeket is feltehetnek, és amelyeknek köszönhetően nem mindig ugyanazt a kollégát kell nézniük. A modernebb munkahelyeken már pihenő helyiségeket is kialakítanak.

Mindezzel kiküszöbölhető például az, hogy a folyamatos stressz miatt a munkavállalók hosszabb betegszabadságra menjenek. Mint azt a mentálhigiénikus elmondta, ha például Hollandiában valaki 30 napnál hosszabb ideig van táppénzen, annak kötelező felkeresnie egy munkapszichológust.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. Csütörtökön azonban megfordult a kép: a dollár elkezdte ledolgozni veszteségei egy részét, a forint pedig a délelőtti kereskedésben fokozatosan csúszott vissza a reggeli szintekről. A nap fő eseménye a Bank of England kamatdöntése lesz, amelyen 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Délután 363,1 forintnál jár az euró, a dollárt pedig 323,8 forintért jegyzik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×