Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
323.46
bux:
147695.2
2026. november 5. csütörtök Imre

Madárinfluenza-veszély miatt karanténba zárták az utasokat

Az új-zélandi hatóságok rövid időre karanténba zártak 223 embert, akik a koreai légitársaság gépével érkeztek Aucklandbe, mert az egyik utas a madárinfluenza tüneteit mutatta.

A dél-koreai asszonyról később az orvosi vizsgálat megállapította, hogy nem jelent veszélyt, mert nem madárinfluenzával fertőzött, csak bélhurutja van. Az aucklandi repülőtér rendőrségi ellenőre mindenesetre gratulált a gép személyzetének, amiért figyelmeztették a hatóságokat az esetleges veszélyre.

Az asszonyt, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, néhány óra után ki is engedték a helyi kórházból.

A repülőgép személyzete az után figyelmeztette a hatóságokat, hogy az asszony hányni kezdett, és a gyilkos kór egyéb tüneteit is mutatta. A repülőt a leszállópályán egy mentő várta, és a nőt azonnal kórházba szállították.

Az utasokat egy órára karanténba zárták, amelyet csak akkor oldottak fel, amikor kiderült, hogy az asszonynak nincs komoly baja.

Dél-Koreát a kormány júniusban madárinfluenza-mentes területnek nyilvánította, mivel akkor már három hónapja nem jelentettek újabb megbetegedést. Ausztráliában és Új-Zélandon még senki nem fertőződött meg a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1-es vírusával, amely 2003 óta világszerte legalább 206 ember életét követelte az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×