Tervezési hibák miatt perlik a sztárépítészt - képpel
Pert indított Frank Gehry ellen a Massachusetts-i Műszaki Főiskola (MIT), azt állítva, hogy napjaink egyik legünnepeltebb építésze súlyos tervezési hibákat követett el az intézménynél tartozó Stata Centernél.
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket
tudósítónktólRecseg-ropog a szlovák kormánykoalíció
nemzeti gyásznapMagyar Péter: a legnehezebb pillanatokban is van választásunk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták
Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.
Újabb bombafenyegetések bénították meg az európai légi közlekedést: rengeteg utas utazása hiúsult meg
Újabb bombafenyegetések okoztak komoly fennakadásokat az európai légi közlekedésben csütörtökön.
Bomb threats reported against multiple flights across Europe for second time this week
More than 10 flights have reportedly been affected on Thursday, following similar disruption on Tuesday.




