A kislány azért született nyolc végtaggal, mert testéhez egy kifejletlen, "élősködő" ikerpár nőtt hozzá a medencecsontnál. Az orvosok korábban azt valószínűsítették, hogy beavatkozás nélkül Lakshmi Tatma legfeljebb kora serdülőkoráig maradhat életben. (A kislányt és a róla készített röngtenfelvételt megnézheti a Daily Telegraph oldalán.)
Az operáció Bangalore-ban helyi idő szerint kedd reggel hétkor kezdődött, és szerda reggel tízkor (közép-európai idő szerint fél hatkor) ért véget, azaz 27 óráig tartott - ez ugyanakkor még mindig jóval kevesebb, mint az előzetesen becsült 40 óra.
Az orvosok a kislány gerincoszlopát és veséit különítették el kialakulatlan ikertestvérétől, állapota stabil, ugyanakkor lélegeztetőgépen tartják.
Érdekesség, hogy az India Bihar szövetségi államának egyik távoli szegletében született kislányt sokan a gazdagság hindu istennője, Tatma - akinek a hagyomány szerint ugyancsak négy karja van - reinkarnációjának tartották, ezért kapta ezt a nevet.
A sziámi ikrek meglehetősen ritkák, csak minden kétszázezredik születésre jut egy ilyen eset, túlélési arányuk 5 és 25 százalék közötti. A hosszabb ideig életben maradt sziámi ikerpárok 70 százaléka lány.
Újra le kellett zárni az alsó rakpartot Budapesten