Infostart.hu
eur:
363
usd:
323.34
bux:
147662.84
2026. november 5. csütörtök Imre

Két óra takarítás elég, hogy ne hízzunk el

Utálja a mosogatást és a portörlést? Ha kedvet akar kapni a házimunkához, gondoljon egy számra: 50261 - ennyi kalóriát lehet vele évente elégetni.

Egy brit felmérésből kiderült, hogy takarítás közben évente átlagosan 35,4 kilométert sétálunk, és 50261 kalóriát égetünk el - ez 603 üveg bornak, 369 doboz szénsavas üdítőnek, 192 tábla csokoládénak, 146 sajtburgernek, vagy 394 zacskó chipsnek felel meg, és többet ér, mintha hetente egy órát töltenénk az edzőteremben.

A házimunka ugyanolyan testmozgást jelent, mint 57 óra futás, vagy 768 kilométer biciklizés - állapította meg a felmérés, amely 3000 ember bevonásával készült. A megkérdezettek 44 százaléka ráadásul még táncol is takarítás közben, így az átlagosnál is több kalóriát éget el.

"Ahhoz, hogy ne hízzon el, a legtöbb felnőtt embernek napi 400 kalóriát kell elégetni testmozgással. Ez elérhető kétórányi portörléssel, illetve takarítással, vagy 82 perces porszívózással, illetve mosogatással" - hangsúlyozta Gary O'Donovan, az Exeteri Egyetem munkatársa.

A porszívózás egyébként is a legnépszerűbb házimunka, a megkérdezettek 35 százaléka csinálja ezt a legszívesebben a házimunkák közül. A porszívózást a népszerűségi listán a mosás és a mosogatást követi.

Nem meglepő módon a megkérdezett nők rendszeresebben takarítnak, mint a férfiak. Az átlagos brit hetente hat órát tölt házimunkával - vagyis évente összesen két hetet. A legtöbb házimunkát az ország északkeleti részén élők végzik.

Egy brit televíziós fitness guru, Derrick Evans is egyetért azzal, hogy a házimunka "egészséges". "Mindenki végezzen minél több házimunkát, csak igyekezzen úgy csinálni, hogy az élvezetes is legyen - például hallgassa közben a kedvenc zenéjét" - tanácsolta Evans.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×