Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
323.2
bux:
147828.73
2026. november 5. csütörtök Imre

A marihuánáról áttértek a fiatalok a kokainra

A kannabisz helyett ma már a kokain a divat a brit fiatalok körében - derült ki a statisztikákból.

Mióta a brit kormány három éve módosította a kábítószer-törvényt, 25-ről 21 százalékra csökkent azoknak a 16-24 éves fiataloknak a száma, akik marihuánát és hasist fogyasztanak. Folyamatosan nő viszont azoknak a briteknek a száma, akik kokaint fogyasztanak - derült ki a pénteken nyilvánosságra hozott adatokból.

A felnőttek körében jelentősen nő a szexuális potenciált növelő amilnitrit fogyasztása is, miközben a fiatalok közül egyre többen szipuznak. Riasztóan terjed az eredetileg lovak nyugtatására használt ketamin fogyasztása is: becslések szerint csak tavaly százezer brit próbálta ki a szert - többen, mint ahányan kreket vagy heroint fogyasztanak.

Egy másik, szintén pénteken nyilvánosságra hozott adatsorból az is kiderült, hogy 2005-ben 47 százalékkal több marihuánát és hasist foglalt le a rendőrség, mint egy évvel korábban. Gordon Brown kormányfő egyébként már fel is vetette, hogy ismét szigorítani kellene a kábítószer-törvényt, és eggyel veszélyesebb kategóriába sorolni a kannabiszt, mert egyre több orvos figyelmeztet, hogy a szer súlyos mentális betegségeket okoz.

A legveszélyesebbnek tartott kábítószerek - a kokain és a heroin - fogyasztása is folyamatosan nő Nagy-Britanniában; többen fogyasztják, mint 1998-ban. A fiatalok közül 200 ezren vallották be, hogy a felmérés előtti egy hónapban fogyasztottak kokaint.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×