Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.88
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Az istenek prostituáltjai

Kényes kérdést feszeget egy új indiai film, amely a hindu isteneknek felszentelt nőkről szól, akiket kizsákmányolnak és prostitúcióra kényszerítenek.

A fiatal lányok isteneknek történő felajánlása még az ókori Indiában kezdődött, ám a szokás egy idő után már csak azt leplezte, hogy a templomok papjai és a magukat az istenek képviselőinek nyilvánító férfiak szexuálisan kizsákmányolják a nőket.

Egy devadasit (isten szolgáját) már fiatal korában egy istenség számára szentelnek fel, annak templomában él, és indiai táncokat tanul, amelyeket aztán az isten számára ad elő.

A Pranali (szabad fordításban A rendszer) című film készítői elmondták: a devadasik szexuális kizsákmányolására akarják felhívni a figyelmet, amely ellentétben áll azzal, hogy ezek a nők a többség szemében magas társadalmi státust élveznek.

"A film megmutatja, hogy bár a gyakorlat illegális, India egyes részein ma is működik" - fejtette ki az alkotás producere.

Nikhil Mathur hozzátette: tudják, hogy érzékeny kérdésről forgattak filmet, de nem akarják kritizálni a gyakorlatot, vagy bűnösöket megnevezni. Mindössze meg akarják mutatni, min mennek keresztül az istenek szolgái.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×