Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.73
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Többen szabadulhatnak meg a szemüvegtől és a kontaktlencsétől

A lézeres szemműtétek során alkalmazott újfajta technikának köszönhetően kiküszöbölhetők lesznek a kezelés mellékhatásai, és az eddiginél több ember számára válhat elérhetővé.

A lézeres látásjavítás jelenlegi módszereivel az enyhébb látásproblémák kezelhetők, a szaruhártya alakjának és vastagságának eltéréséből adódó súlyosabb esetek azonban nem. Ha pedig valami balul sikerül a beavatkozás során, fájdalmasan száraz szem, homályos látás vagy vakfolt a végeredmény.

A legújabb, Zyoptix nevű rendszer - amelyet amerikai optikusok fejlesztettek ki - a kísérletekben fél éven belül 96 százalékos hatékonysággal javította a rövidlátó páciensek látását, miközben 89 százalékuk az átlagosnál is élesebb látásra tett szert, amely még a vadászpilótáknak is becsületére válna.

Az újítást részben az új, nagysebességű és pontos lézerek, valamint az íriszazonosító eljárások teszik lehetővé; de ugyanilyen fontos, hogy a lézer célzása előtt a legapróbb részletekig feltérképezik a páciens szemét.

Egy brit szemsebész szerint az új eljárás az eddigihez képest 25 százalékkal növeli azok számát, akiknél alkalmazni lehet a lézeres látásjavítást. Rövidebb maga a kezelés is: elég 20 másodpercig a lézerrel tüzelni, a korábbi egy perc helyett.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Egymilliárd dolláros veszteség: megroppant a tőzsdére készülő brit AI-cég

Egymilliárd dolláros veszteség: megroppant a tőzsdére készülő brit AI-cég

Komoly akadályba ütközött a legértékesebb brit AI-startupnak számító Nscale tőzsdei bevezetése, miután a Microsoft visszautasított egy több tízmilliárd dolláros újabb megállapodást. Az amerikai technológiai óriás nem élt azzal a lehetőséggel, hogy több mint kétszeresére bővítse a meglévő szerződését egy texasi adatközpont számítási kapacitásának bérlésére, így a 35 milliárd dolláros értékeltséggel tőzsdére készülő vállalatnak új ügyfeleket kell találnia a kieső jövőbeli bevételek pótlására - jelentette a Financial Times.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×