Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.88
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Terrorriadó az odakozmált chili miatt

Hatalmas riadalmat okozott hétfőn egy fazék égő chili Londonban, a megrémült emberek ugyanis azt hitték, hogy biológiai támadást hajtottak végre a város ellen.

A brit főváros Soho kerületében lévő D'Arblay utcából veszedelmes füstöt jelentettek, ezután megérkeztek a tűzoltók is, akik különleges légzőmaszkot viseltek. A rendőrök három utcát lezártak, a környéken lévő házakból pedig kitelepítették az embereket.

A különleges egység helyi idő szerint este hétkor törte be egy thai étterem ajtaját, ahol felfedezték a füst forrását: mintegy négy kilogramm chilit. A vendéglátóhelyen ugyanis egy thai mártást készítettek, amelyhez a különlegesen csípős chilit megpirítják.

Az illat azonban olyan erős volt, hogy a környéken lévők közül sokan megrémültek, és azt hitték, hogy terrortámadás történt.

Alpazan Duven ugyanabban az épületben dolgozott, amelyben az étterem működik. A török újságíró elmondta: az irodájában ült, amikor főnökével együtt köhögni kezdett, a szag pedig nagyon gyanús volt. Amikor kinézett az ablakon, rohanó embereket látott, majd meghallotta szirénákat.

A brit rendőrség egyik szóvivője közölte: az utcát három órára zárták le, amíg sikerült felfedezni a bűz eredetét.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×