Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
321.66
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Tengerimalacként használják a nőket

Szabályozás hiányában tengerimalacok helyett a nőkön próbálják ki az új szépítő eljárásokat - figyelmeztetnek plasztikai sebészek. Amelyik cég eljárását az egyik országban betiltják, az átköltözik egy másik államba, és ott hirdeti tovább a "csodálatos" ránctalanító módszereket.

Sok nő annak ellenére aláveti magát a drága ránctalanító eljárásoknak, hogy azokról kiderült: nem hatékonyak vagy egyenesen ártalmasak. Nem egy esetben ráadásul képzetlen és hozzá nem értő "szakemberek" kezére adják magukat.

A plasztikai sebészek brit szövetsége a kormányt vádolja azzal, hogy veszélynek teszi ki a szépségért bármilyen meggondolatlanságra kész nőket. Szerintük ugyanis azzal, hogy lehetővé tették a műtétet nem igénylő eljárásokat végző cégek önszabályozását, megnyitották az utat az előtt, hogy orvosi szempontból nem megfelelő szolgáltatásokat nyújtsanak.

"A szabályozás hiánya miatt a nőket tengerimalacnak használják az új eljárások kipróbálására" - hangsúlyozta Douglas McGregor, a szövetség elnöke.

Nagy-Britanniában csak 2005-ben 700 ezer szépészeti eljárást hajtottak végre, összesen 360 millió font (129 milliárd forint) értékben. Megközelítőleg 20 ezer klinika vállal kozmetikai eljárást, például Botox-kezelést, a ráncok eltűntetésére.

A Botox olyan szer, amelyet csak receptre lehet kapni, és csak orvos, illetve nővér adhatja be az injekciót - méghozzá szigorú ellenőrzés mellett. Ezt a szabályt azonban gyakran megsértik.

Nagy-Britanniában legalább 65 ránctalanító terméket árulnak, de ezek közül csak hetet engedélyezett a szigoráról híres amerikai élelmiszer- és gyógyszer-engedélyező hatóság, az FDA.

Hamarosan a szigetországban is elérhető lesz az eljárás, amelynek során a test egyik részéből kinyert zsírt és őssejtet a mellekbe injekciózzák. Az eljárás mellenként kétezer fontba kerülhet, hosszú távú előnyeit és biztonságosságát azonban még nem bizonyították.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×