Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
321.8
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Sarlatánok kezében az AIDS-betegek

A dél-afrikai kormánynak ismét kritikával kell szembenéznie, amiért nem megfelelően kezeli az AIDS-es betegeket, és nem tesz meg minden tőle telhetőt a járvány megfékezésére.

A helyi aktivisták azzal vádolják Thabo Mbeki elnököt, hogy elősegíti egy nem tesztelt készítmény, egy tradicionális afrikai gyógyszer terjesztését, ahelyett, hogy a bevált medicinákat próbálná népszerűsíteni.

Az egyik tradicionális termék, az Ubhejani az orrszarvú zulu megfelelőjéből kapta a nevét. Ebből Durban városban hetente 500 palackkal adnak el.

Terjesztője szerint a barna folyadék hatásos. A receptjét azonban a készítője, Zeblon Gwala nem árulják el, mindössze annyit mondott: 89 afrikai gyógynövényből állították össze. A férfi egyébként teherautósofőr, és semmilyen egészségügyi végzettsége nincs.

Még az sem okozott gondot neki, hogy pácienseit lebeszélje az orvosok által felírt készítményről, hogy helyette az ő termékét vegyék, amely üvegenként csaknem 3800 forintnak megfelelő összegbe kerül.

A folyadékot természetesen megvizsgálta az egészségügyi hatóság is, akik semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy valóban alkalmas lenne a HIV-vírus kezelésére.

Dél-Afrikában csaknem 800 ezer embernek kellene rendszeresen szedni a HIV ellen, orvosok által felírt gyógyszert. Ennek ellenére csak mintegy 280 ezer ember váltja ki azt, arról azonban nincs adat, hogy közülük hányan szedik be a készítményt.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×