Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.05
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Hollywoodba készül a királyi sarj

Belekontárkodott a festészetbe, írt már gyerekkönyvet, dolgozott a televíziónak és készít aprósüteményt - most pedig egy hollywoodi filmben szerepel majd Károly herceg. Bennfentes információk szerint a brit trónörökös már tárgyal is a producerekkel egy dokumentum-szerű filmről, amely arról szól, hogyan kellene élnünk, hogy ne pusztítsuk a környezetet.

A tárgyalások ugyan még nagyon korai szakaszukban vannak, készítői mindent megtesznek annak érdekében, hogy főszereplőnek és talán narrátornak megnyerjék Károly herceget. Az ötletben valószínűleg még a legelvakultabb rojalisták sem találnak majd semmi kivetnivalót.

A film ötletét Al Gore váratlan sikere inspirálta. Az egykori amerikai alelnöknek a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztető "Kellemetlen igazság" című filmje két Oscart és 18 más neves díjat nyert, és hatalmas közönségsikert is aratott.

Bennfentesek szerint a brit trónörökös lelkesen fogadta az ötletet, hiszen szent meggyőződése, hogy "aggasztó az egyensúlyhiány" az ember és a természet között, s a film révén sok hívet szerezhetne az organikus mezőgazdaságnak, s figyelmeztethetne a génkezelt gabona és a csúf épületek egészségügyi és esztétikai ártalmaira.

Valószínűleg forgatnak majd a gloucestershire-i Highgrove-ban is, ahol a herceg organikus farmot üzemeltet.

A herceggel Stuart Sender dokumentumfilmes tárgyal, aki az Oscar-díjas Prisoner in Paradise című filmet jegyezte. Sender kollégáival szeptember elején járt Nagy-Britanniában, ahol forgatási helyszeneket kerestek az egyelőre Harmónia munkacímmel futó film számára.

Károly herceg segít a közreműködők megnyerésében is; egyikük az indiai kutató és környezetvédelmi aktivista Vandana Siva lehet, aki sok mindenben osztja a trónörökös aggodalmait.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×