Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Véget ért a fiatal lány szenvedése: halála beindította az állam gépezetét

Ausztráliában meghalt az a fiatal lány, aki rákbetegségének utolsó heteiben kampányt indított annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a szoláriumok veszélyeire.

Clare Oliver két és fél hete töltötte be 26. évét; újságíró szeretett volna lenni. A lánynál azonban bőrrákot diagnosztizáltak.

Clare a Peter McCallum Rákközpontból írt a Herald Sun című lapnak, amelyben saját példáján keresztül hívja fel a figyelmet arra, hogy a túlzott szoláriumozás mekkora veszélyekkel jár.

A lány állításaival egybecsengően Victoria állam rákkal foglalkozó tanácsa kezdeményezte a helyi kormánynál, hogy korlátozza az egyre terjeszkedő szoláriumipart.

Az állam egészségügyi minisztere bejelentette: törvényi szabályozás készül annak érdekében, hogy a szoláriumszalonok betartsák az életkori határokat, és csak azokat a 16 és 18 év közötti fiatalokat engedjék barnulni, akiknek erre szülői engedélyük van.

Az ágazat önkéntes szabályozását Victoria állam törvényi szintre emeli, és meghatározza az előírások megszegőinek büntetési formáját is - jelentette ki Daniel Andrews.

A szoláriumszalonoknak a jövőben figyelmeztetniük kell a szolgáltatásaikat igénybe vevőket az esetleges egészségi kockázatokra.

Az egészségügyi miniszter kijelentette: az új szabályozással "életeket mentenek" majd.

Tízet fizetsz, húszat kapsz

"Ha vissza tudnék menni az időben, és beszélhetnék 19 éves önmagammal, azt mondanám annak a lánynak, hogy ne szoláriumozzon, mert a melanoma nem olyan betegség, amelyet egyszerűen csak kivágnak és már jobban is lesz" - írta a levélben Clare Oliver.

A lány tudja, hogy már nincs sok ideje hátra, ha nagyon harcol, akkor talán még hat hétig élhet.

"Ijesztő. Egyre fáradtabbnak érzem magam, és minden alkalommal, amikor álmos leszek, eltölt az aggodalom, fel fogok-e ébredni"- olvasható a szövegben.

"Ösztönösen tudom, hogy a rákomat a szoláriumok, az UV sugárzás okozta. Amikor 19 éves voltam, láttam egy ajánlatot: tizet fizetsz, húszat kapsz. A lány, aki az üzletben dolgozott, azt mondta: a leggyorsabban akkor barnulhatok le, ha minden második nap szoláriumozok, és barnulást elősegítő krémet használok" - írta Clare Oliver.

"A tizedik alkalom után égetni kezdett és fájt. Ezért abbahagytam, de már túl késő volt" - írta a lány, aki ugyanakkor hozzáteszi: felelőtlenség lenne tőle, ha csak a szoláriumokat hibáztatná, hiszen sok időt töltött a tengerparton.

Mindenesetre Clare Oliver szerint a kormánynak tisztában kell lennie azzal, hogy mennyire veszélyesek a szoláriumok, és a fiatal lányokat fel kell világosítani a kockázatokról, mielőtt a mesterséges barnulást elkezdenék.

A lány leírja, hogy a rákot 22 éves korában diagnosztizálták nála az orvosok, éppen azután, hogy befejezte a melbourne-i egyetemet, és sportújságíróként helyezkedett el. Először immun-, majd sugárterápiát alkalmaztak nála.

"Egy év és hét hónapon át nem találtak semmit. Aztán áprilisban egy daganatra bukkantam a nyakamban. Azt hittem, hogy egyszerűen kivágják. De aztán kiderült, hogy hét tumor van a mellkasomban, egy pedig a tüdőmben. Ma már nem számolják, hogy hány daganatom van" - olvasható a levélben.

"A melanoma nem vicc. Az utolsó leheletemig folytatom a kampányomat ellene" - zárul a halálára készülő fiatal lány írása.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×