Infostart.hu
eur:
362.66
usd:
322.55
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Belerokkannak az anyák a gyermeknevelési versenybe

A gyermeküknek mindent biztosítani akaró anyák egy részére olyan erős nyomás nehezedik, hogy naponta mindössze tíz percet foglalkoznak magukkal - derül ki egy brit felmérésből.

Az egyik kozmetikai termékgyártó megrendelésére készült vizsgálatban az anyák 97 százaléka azt mondta: hatalmas nyomásként nehezedik rá, hogy biztosítsa gyermekei folyamatos szociális, fizikai és szellemi elfoglaltságát, és bűnösnek érzi magát, ha csemetéi nem olyan aktívak, mint a kortársai.

A megkérdezettek 95 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gyermekei, otthona, partnere és háziállatai igényeit a saját magáé elé helyezi.

Az anyák 86 százaléka úgy érzi, hogy folyamatos mozgásban van, 62 százaléka pedig általában nem képes kipihenni magát. A jelek szerint a megkérdezettek majdnem fele él át dührohamokat a stressz miatt.

Linda Papadopulous, a London Metropolitan University pszichológusa a felmérés kapcsán elmondta: a média és más szülők által keltett nyomás miatt sok anya érzi úgy, hogy nem tud megfelelni a szerepének - majdnem felük bűnösnek érzi magát, ha nem tartja állandó mozgásban a családot.

"A helyzet kezelésének legjobb módja, ha felismerik, hogy saját maguk ugyanolyan fontosak, mint a partnerük vagy a gyermekeik. A felmérésben ugyanakkor az anyák negyede mondta azt, hogy naponta mindössze tíz percre tud magára figyelni" - tette hozzá a szakember.

Augusztusban több, alkoholisták kezelésével foglalkozó intézmény is arról számolt be, hogy sok családanya fordult az italhoz, mert nem tudott mit kezdeni a tanítási szünetben otthon lévő gyermekeik okozta feszültséggel.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×