Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.58
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Környezetvédő és homofób - amit eddig nem tudtunk Dzsingisz kánról

Újra kiadták Dzsingisz kán törvénykönyvét, amelyből többek között kiderül, hogy valószínűleg ő volt a világtörténelemben az első, aki megtiltotta a homoszexualitást.

A Pekingben kiadott könyv kínai és angol nyelven tartalmazza Dzsingisz kán törvényeit, és magyarázatot is fűz hozzájuk.

A kutatók feltételezése szerint ez a törvénykönyv volt a világtörténelem első alkotmánya, de nem csak ebben volt úttörő. A törvénykönyv 48. cikkelye például valószínűleg elsőként tiltotta meg a homoszexualitást, ugyanis kimondja: "Az a férfi, aki szodómiát követ el, halállal büntetendő".

A kutatók szerint a szodómia büntetésével Dzsingisz kánnak egyszerű célja volt: mindenképpen növelni akarta a mongolok akkor 1,5 milliós lélekszámát. Erre nagy szüksége is lett volna, hiszen százmilliós ellenséggel kellett szembenéznie - ennyien éltek ugyanis a Song-dinasztia (960-1279) uralkodása idején a mostani Közép-Kínában.

A törvénykönyvből az is kiderül, hogy Dzsingisz kán komolyan aggódott a környezetszennyezés miatt - és tett is a környezetvédelem érdekében - a maga módszereivel. Halállal büntették például azt, aki engedély nélküli ásott vagy tüzet okozott a pusztában.

Ugyanakkor tilos volt kezet mosni is, valamint a folyóba dobni valakit.

Az eredeti szöveg ugyan 600 éve elveszett, a kutatóknak különböző forrásokból - többek között Marco Polo emlékirataiból - sikerült rekonstruálniuk.

Dzsingisz kán egyesítette a mongol törzseket és elfoglalta szinte egész Eurázsiát. Unokája, Kublaj kán alapította meg a Jüan-dinasztiát (1271-1368).

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×