Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
324.89
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Fény derült a nagy titokra, miért vezetnek veszélyesen a nők!

Valódi gyilkos a magas cipősarok, emiatt vezetnek ugyanis veszélyesen a nők - derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésből. Nagy-Britanniában 12 millió nő veszélyezteti önmaga és mások életét, amikor nem megfelelő cipőben vezet.

A divat fontosabb a nők számára a biztonságnál, ezért vezetnek tűsarkúban, strandpapucsban, edzőcipőben vagy mezítláb.

A múlt hónapban került bíróság elé egy egykori modell, aki életveszélyes sérüléseket okozott egy biciklistának, amikor 6,5 centi magas sarkú cipőben vezetett. A 42 éves Julie Huntert nyolc hónap felfüggesztett börtönre ítélték, és hét évre eltiltották az autóvezetéstől.

A bíróság bizonyítottnak találta, hogy a tűsarok miatt vesztette el az uralmat 15 ezer fontos (mintegy 5,7 millió forint) Alfa Romeo Spydere fölött, ezért veszélyes vezetés miatt elmarasztalta az egykori modellt.

A női vezetőkre szakosodott biztosító felméréséből kiderült, hogy a brit nők 80 százaléka - 11,5 millió nő - nem megfelelő lábbeliben vezet.

65 százalékuk bevallotta, hogy imád magas sarkú cipőben vezetni, minden harmadik visel rendszeresen strandpapucsot a volán mögött.

A megkérdezettek 18 százaléka vezet mezítláb, és minden tizedik elismerte, hogy okozott már balesetet, vagy alig úszta meg a bajt a cipője miatt. Ennek ellenére csak a nők 17 százaléka tart az autóban "vezető cipőt".

A nők negyede akkor sem hajlandó erre, ha tudja, hogy biztonságosabb lenne megfelelő cipőben volán mögé ülni. De nem is tudják, milyen cipőben biztonságos vezetni.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×