Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Az internet "csodája": gyermeknevelés több ezer kilométerről

A világháló a válóperes bírókat is egyre nagyobb feladat elé állítja. Mind gyakrabban szembesülnek ugyanis olyan párok válásával, akik a világ különböző pontjain élve akadtak egymásra. Mindez akkor nagy probléma, ha gyermekük is születik, de a válás után haza akarnak menni.

Nagy-Britanniában egyre gyakoribbak például az amerikai-brit vegyes házasságok. Az internetes ismerkedő oldalak segítségével igen sokan habarodnak egymásba több ezer kilométer távolságból is, és kötnek házasságot.

A baj csak akkor van, ha a párok egy vagy két gyermek megszületése után elválnak. Ilyenkor ugyanis mindkét szülő általában szülőhazájában akarja folytatni az életét, ez pedig azt jelenti, hogy a gyermekek egyiküktől sok ezer kilométeres távolságra kerülnek.

Az internet országokon átívelő kapcsolatokat, országokon átívelő házasságokat és országokon átívelő szülői felelősséget indukál - mondta egy brit bíró, aki már nem egy ilyen esetet látott.

Allan Foster például Londontól nyugatra, Oxfordshire-ben él. A világhálón ismerkedett meg Sonyával, egy texasi lánnyal, 2000 júniusában. Három hónappal később személyesen is találkoztak, amikor a lány elutazott Nagy-Britanniában. 2001 szeptemberében pedig összeházasodtak.

Sonyának már volt egy lánya, aki jelenleg hétéves, a párnak pedig 2002 januárjában egy közös gyermeke is született.

Négy év házasság után azonban elváltak, a napjainkban igen gyakori indokra hivatkozva: a kapcsolat megromlása miatt.

A hölgy a bíróságon azt mondta: nagyon nagy csalódás lenne számára, ha nem utazhatna haza az Egyesült Államokba.

A bíróság végül ezt engedélyezte számára, ugyanakkor a döntőbíró is úgy véli: az ilyen helyzetek hatalmas problémát jelentenek a kapcsolattartás szempontjából a hátramaradó szülőnek.

Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×