Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Hamarosan "zombi nemzet" lehetünk

Súlyos egészségügyi és gazdasági következményei lehetnek rövidesen annak, hogy közel három órával alszunk kevesebb, mint száz évvel ezelőtt.

"A zombi nemzet alva jár a gazdasági katasztrófa felé" - figyelmeztetett az oxfordi egyetem professzora egy tudományos rendezvényen.

Russell Foster kiemelte: a kevesebb alvás miatt sebezhetővé válik a mentális állapotunk, a memóriánk és az egészségünk is.

A professzor hangsúlyozta, hogy hamarosan immár nem lesz szüksége az emberi szervezetnek semmilyen stimuláló szerre ahhoz, hogy tovább ébren maradjon, ugyanis annyira megszokja ezt az életmódot, de az alváshiány rontja az agy működését.

Tudósok arra is figyelmeztetnek, az alváshiány révén csökkenhet a technológiát használó, innovatív nemzedék kialakulásának esélye a nyugati társadalmakban.

Russell Foster szerint két ellentétes folyamatot okoz az, hogy kevesebbet alszunk. A munkával töltött órák számának emelkedése miatt ugyan nő a teljesítmény és az elért eredmények is, ám ennek értékét jelentősen gyengíti, hogy az alváshiány miatt rosszabb képességekkel dolgozunk.

A 20. század elején az emberek még átlagosan napi kilenc órát aludtak, az 1960-as évekre ez nyolcra csökkent, jelenleg azonban mindössze hatot töltünk pihenéssel.

Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×