Infostart.hu
eur:
355.97
usd:
312.08
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Koncertfények és műfüst az istentiszteleten

U2-dalokat énekeltek a hívek az egyik dublini templomban tartott istentiszteleten. Az ír zenekar számait először Amerikában dalolták a hívek Isten házában.

"A fiatalokat szeretnénk elérni. A U2 zenéjében ott van a mély keresztény tartalom" - mondta az esemény szervezője, Greg Fromholz.

Az ötlet egy amerikai nő, Sarah Dylan Breuer fejéből pattant ki, az első U2-kórus pedig 2005-ben szólalt meg egy Maine állambeli episzkopiális gyülekezetben.

Azóta 15 másik amerikai államban és a világ hét másik országában is tartottak hasonló istentiszteletet.

Nemcsak a zene spirituális tartalma, hanem a zenekar frontembere, Bono szegénység és AIDS elleni fellépése is közrejátszott abban, hogy éppen a U2-ra esett az egyház választása.

A másfél órás istentisztelet leginkább egy koncert hangulatát idézte: komoly világítást és kivetítőket szereltek fel, és a műfüst sem hiányozhatott.

Az amerikai születésű Greg Fromholz azonban ragaszkodott hozzá, hogy az esemény ne legyen eltúlzott.

"Azt hiszem, odaát túlzásba viszik a dolgot, még képeket is mutogatnak a zenekarról. Nálunk ilyen nem lesz, egyszerűen csak elénekeljük a dalokat" - mondta.

A férfi szerint a U2 egyértelmű választás volt, amikor azon gondolkodtak, mivel lehetne megragadni a fiatalok figyelmét, és bevonzani őket a templomokba.

"Mindannyian meghittségre vágyunk, a zenekar pedig olyan számokat ír, amely éppen ezt hangsúlyozza, így egyszerű velük együtt énekelni" - tette hozzá Greg Fromholz.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×