Infostart.hu
eur:
355.57
usd:
311.29
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Kéthónapnyi alvást rabolnak el a csecsemők

Naponta átlagosan 90 percnyi alvást veszítenek el az első gyermekük születése utáni első évben a szülők - állapította meg egy nagy-britanniai felmérés.

Az 500 férj és feleség megkérdezésével készített kimutatás szerint elsőszülöttjük első életévében hetente egy teljes éjszakányi alvást buknak el a szülők a csecsemő sírása miatt, ami az egész évre kivetítve 68 napot jelent.

A felmérés másik érdekessége, hogy a szülők majdnem fele rendszeresen vitatkozik arról, ki veszít több alvásidőt, ami feszültséget kelt a párkapcsolatban.

Az anyák 42 százaléka szerint ők maguk fél percen belül reagálnak gyermekük sírására, míg párjuk csak öt perc múlva. Mindössze az anyák egy százaléka mondta azt, hogy képes a gyermeke sírása alatt aludni, ám partneréről már 43 százaléka vélekedik így.

A gyermekvállalás miatti alváshiány tartós nyomokat hagy a szülőkön. A megkérdezettek 57 százaléka felszínesebben alszik gyermeke születése óta, 11 százalék pedig alvásproblémákkal küzd.

Ezek a gondok azonban csak az első gyermek születése után jelentkeznek ilyen súllyal, a jelek szerint a szülők később jobban tudják kezelni a helyzetet - már ha vállalnak újabb gyermeket.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×