Infostart.hu
eur:
354.96
usd:
311.72
bux:
139257.64
2026. június 30. kedd Pál

Ripityára törték a 300 milliós luxusautót - nézze meg!

Talán minden idők legdrágább autóbaleste történt hétfőn Nagy-Britanniában, amikor egy körülbelül 315 millió forintba kerülő Bugatti Veyron kicsúszott az útról, és összetört. Habár a beszámolók szerint darabjai mindenfelé szétszóródtak, elképzelhető, hogy meg lehet javítani. Az utasok túlélték a balesetet.

A rendőrségi beszámoló szerint az autó körülbelül 160 kilométer/órás sebességgel haladt, amikor a vezető elvesztette az uralmát felette, amely háromszor megpördült, összeütközött egy Vauxhall Astrával, végül a fák között állt meg.

Az Astrában egy héthónapos terhes nő is utazott, de az orvosi vizsgálatok szerint jól van. A Bugatti vezetője - aki egy fiatalabb férfival utazott együtt - ellen a rendőrök gondatlan és veszélyes közlekedés miatt eljárást indított. Azon a szakaszon, ahol a baleset történt, 60 kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben.

Egy szemtanú beszámolt arról, hogy a luxusautó darabjai nagy területen szóródtak szét, a karosszéria eleje szinte teljesen leszakadt, az első kerekek pedig ellentétes irányba néztek.

Az összetört autóról itt nézhet meg képeket!

A szemtanú beszámolt arról is, hogy a Bugatti vezetője és utasa mereven bámult maga elé, amikor egy harmadik férfi érkezett a helyszínre, és kiabálni kezdett velük. Utóbbi a Bugatti - autókölcsönzőt üzemeltető - tulajdonosa, és egy napra 20 ezer fontért (több mint 7,5 millió forintért) adta bérbe az autót.

Az összetört Bugattit ugyanaz a teherautósofőr szállította el, aki egy héttel ezelőtt a vadonatúj autót leszállította. Egyelőre vizsgálják, hogy a luxuskocsi javítható-e, ez elsősorban a kézzel megépített motor esetében kérdéses.

Címlapról ajánljuk
Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×