2019. augusztus 22. 16:50 Végső búcsút vettek Koncsol Endrétől Végső nyugalomra helyezték a Fiumei úti sírkertben Koncsol Endrét, aki 2011 óta volt az InfoRádió állomáshangja.
2019. július 29. 14:50 Eltemették Heller Ágnest A Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja július 19-én hunyt el 90 éves korában. Családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői kísérték utolsó útjára a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben.
2019. július 16. 11:30 Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői a budapesti Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió egykori elnöke június 19-én, 89 éves korában hunyt el.
2019. július 10. 19:05 Végső búcsút vettek Braskó Pétertől Végső nyugalomra helyezték Braskó Péter judo mesteredzőt a Felsőhámori Köztemetőben. Az ötdanos nagymester búcsúztatásán csaknem száz volt versenyző, edző, sportvezető és tanítvány jelent meg.
2019. július 10. 15:26 Hétfőn temetik a Katona József Színház legendás dramaturgját Radnai Annamária Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító, forgatókönyvíró, intézetvezető egyetemi docens türelemmel viselt súlyos betegségben, 55 évesen hunyt el június 28-án.
2019. július 10. 10:52 Megvan, mikor temetik Horváth Ádámot Július 16-án, kedden 9:30-tól vesznek végső búcsút a budapesti Farkasréti temetőben Horváth Ádámtól, a Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőtől, érdemes és kiváló művésztől - közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szerdán.
2019. július 8. 07:18 Másként döntött a család a Hableány kapitányának temetéséről A nyilvánosság kizárásával helyezik végső nyugalomra a május 29-én történt katasztrófában elsüllyedt hajó kapitányát.
2019. július 6. 20:50 Eltemették az orosz tengeralattjáró balesetében elhunyt haditengerészeket Végső nyugalomra helyezték szombaton a szentpétervári Szerafim-temetőben azt a 14 orosz haditengerészt, aki a héten vesztette életét egy atommeghajtású tengeralattjárón bekövetkezett balesetben.
2019. július 2. 15:50 Megvan, mikor lesz a Hableány személyzetének temetése A Dunán vesznek végső búcsút a hajókatasztrófát szenvedett hajó kapitányától és matrózától.
2019. június 28. 06:53 Hajós temetést rendeznek a Hableány két magyar áldozatának Hamarosan végső búcsút vesznek a hajókatasztrófát szenvedett Hableány kapitányától és matrózától a Dunán.
2019. június 12. 20:49 Kedden vesznek végső búcsút Térey Jánostól Június 18-án, kedden 14 órakor vesznek végső búcsút Térey János költő, író, műfordítótól Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta a Jelenkor Kiadó.
2019. június 11. 16:08 Sóurnában kerülnének a Dunába a Hableány személyzetének hamvai A Panorama Deck Kft. saját halottjának tekinti a Hableány balesetében elhunyt kollégáit és hajós temetést rendeznének számukra.
2019. június 11. 09:21 Megszólalt a Hableány üzemeltetője a kiemelésről A Panorama Deck Kft. saját halottjának tekinti a Hableány balesetében elhunyt kollégáit - közölte a társaság szóvivője.
2019. június 10. 12:20 Eltemették a dunai hajóbaleset első két áldozatát A tragédia négy áldozatának hamvaival hazatértek hozzátartozóik Szöulba, egy házaspárt már el is temettek.
2019. május 24. 18:03 Megrázó részletek derültek ki Niki Lauda temetéséről Jövő szerdám szűk családi körben helyezik végső nyugalomra a háromszoros Forma-1-es világbajnokot, aki hétfőn, 70 évesen hunyt el.
2019. március 23. 17:54 Így vesznek végső búcsút Baló Györgytől Családja és barátai március 30-án, 14 órától búcsúznak Baló Györgytől a Farkasréti Temetőben.
2019. március 20. 17:47 Végső búcsút vettek Koós Jánostól Eltemették a 81 évesen elhunyt Koós Jánost a Farkasréti temetőben.
2019. március 19. 15:52 Friss információk Koós János temetéséről Verebes István írja, Szerednyey Béla olvassa fel a búcsúbeszédet.
2019. március 16. 16:21 Koós János temetéséről írt közösségi oldalán az énekes lánya Koós Réka azt kérte a rajongóktól, tisztelőktől hogy lehetőleg egy szál virággal róják le kegyeletüket.
2019. március 13. 11:49 Nagyon rosszul van Koós János özvegye Dékány Sarolta teljesen összetört párja elvesztése után.