2024. október 17. 13:07 Könyörtelenül korlátozza a béranyaságot Olaszország Nem lehet senkinek sem gyereke olyan baba, akit külföldi béranya hoz világra. Egy korábbi jogszabály kiskapuját akarták bezárni ezzel.
2024. október 16. 13:36 Kikötött Albániában az első migránsokat szállító olasz hajó 36 órás út után futott be a kikötőbe, fedélzetén 16 bangladesi és egyiptomi származású férfival.
2024. szeptember 6. 13:20 Orbán Viktor: újra kell gondolni az uniós zöld megállapodást, ukrajnai béketervre pedig nem szabad várni Egy olaszországi konferencián szólalt fel a magyar miniszterelnök, szerinte a zöld versenyképesség "sok esetben szembemegy az európai cégek érdekeivel". Beszélt a migráció kezeléséről, Európa három nagy problémájáról és az ukrajnai helyzetről is.
2024. augusztus 8. 12:20 Faragó Tamás a magyar-olaszról: "nagyon-nagyon sokáig emlékezetes marad" Drámai mérkőzés után, ötmétereseket követően elődöntős a magyar férfi pólóválogatott az olimpián. Faragó Tamás olimpiai-, világ és Európa-bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója, a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint az olaszok elleni találkozón a jó csapatjáték mellett három klasszis teljesítményt is lehetett látni.
2024. augusztus 8. 11:22 Megtámadták az olaszok a vízilabda-negyeddöntő végeredményét Már több fellebbviteli fórumot is megjárt az ügy, de most biztosnak látszik az elődöntő időpontja és résztvevői is.
2024. július 30. 19:42 A legvégsőhöz folyamodtak egy medve ellen Észak-Olaszországban Kilőttek az olasz hatóságok kedden egy veszélyesnek ítélt nőstény medvét, amely nemrég megsebesített egy francia turistát az észak-olaszországi Trento megyében.
2024. július 29. 08:08 Olaszország üzenetet küldött Kínának Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Li Csiang kínai kormányfővel való vasárnapi megbeszélése során az olasz-kínai együttműködés "újraindítását" ígérte és e célból egy hároméves akciótervet írt alá az új együttműködési lehetőségek előmozdítására - jelentette a kínai állami média.
2024. július 20. 11:21 Az olasz kormányfő elmagyarázta, miért szavazott Ursula von der Leyen ellen Az Ursula von der Leyen második mandátumát biztosító európai parlamenti többségben "mindenféle erő és annak az ellentéte is megtalálható, olyan politikai erők szövetségével, amelyek semmiről nem gondolják ugyanazt, amivel azt kockáztatod, hogy nem lesz világos a kép".
2024. július 20. 09:15 Férfi vízilabda-válogatott - Ez az olasz meccs már jobban nézett ki A csapat jövő csütörtökön indul az olimpiára, előtte még benéz a spanyolokhoz...
2024. június 24. 08:00 "Hajrá olaszok, spanyolok", elmondjuk, miért - sport a tévében A magyar labdarúgó-válogatott csoportharmadikként történő továbbjutásának egyik záloga az, hogy más csoportokban szereplő vetélytársaink ne végezzenek a mi válogatottunknál több ponttal, illetve jobb gólkülönbséggel. Körömrágós este jön, de csak az első ezek közül. Mutatjuk azért a teljes hétfői sportkínálatot is.
2024. június 14. 20:39 Nagyon jó hír a Rossi-csapat válogatottsági rekorderéről Végleg az olasz labdarúgó-másodosztályban szereplő Speziához került Nagy Ádám játékjoga.
2024. május 23. 17:01 Előállt Eb-keretével a címvédő Olaszország - sztárhiányzók Marco Verratti és Ciro Immobile sem tagja a címvédő olasz labdarúgó-válogatott bő, 30 fős Európa-bajnoki keretének.
2024. április 5. 21:44 Giorgia Meloni: "és én erről beszéltem Orbán Viktorral" Eredménytelennek nevezte az olasz baloldal politikai kampányát a Magyarországon fogva tartott Ilaria Salisért Giorgia Meloni miniszterelnök, aki a Magyarországon fogva tartott nőről egy televíziós interjúban beszélt.
2024. április 5. 19:36 Hihetetlenül bonyolult módszerrel tüntethették el az EU pandémiapénzeit Európai rendőri erők összehangolt akciójában Olaszországban és másutt 22 személyt tartóztattak le, illetve 600 millió euró értékű vagyont foglaltak le az uniós pandémiaalappal kapcsolatos sikkasztási ügyekben.
2024. március 16. 18:54 Háború - a német, francia, lengyel triónak üzent Róma Az ukrajnai háborúval kapcsolatban nem hozhat döntéseket szűk körű találkozókon két vagy három ország a 27 tagú Európai Unión belül - jelentette ki Guido Crosetto olasz védelmi miniszter szombaton arra az új koalícióra utalva, amelyet Berlin, Párizs és Varsó jelentett be az előző nap.
2024. február 23. 16:30 Albánia migránstáborokat épít, Olaszország fogja üzemeltetni A tiranai ellenzék és számos civil alakulat a végsőkig ellenezte a kormányzati tervet, hiába.
2024. február 9. 15:42 Táboroznak a traktorosok Róma körül - ultimátumot adtak a kormánynak Olasz zászlókkal és Európa-ellenes transzparensekkel gyülekeznek a Róma körüli mezőkön a gazdatüntetők, akik nagyszabású megmozdulást terveznek, miközben a hatóságok engedélye alapján, rendőri felvezetéssel négy traktor vonulhatott végig a városközponton pénteken.
2024. február 8. 07:18 Római "kömény": tíz traktort engednek rá Rómára, pedig... A gazdatüntetések Rómát körbevevő traktoraiból tíz jármű hajthat be a városba a péntekre kitűzött megmozdulásra - közölték a hatóságok szerda este. A tüntetők fel akarnak szólalni a Sanremói Dalfesztivál színpadán is.
2024. január 21. 20:59 Olasz hadüzenet a 30-as sebességkorlátozásnak Matteo Salvini olasz közlekedési és infrastrukturális miniszter, a jobboldali Liga párt vezetője indokolatlannak és károsnak nevezte a 30 kilométeres sebességkorlátozás általánossá tételét városokban, miután Bolognában a polgármester majdnem az egész városra vonatkozóan bevezette azt.
2024. január 16. 17:58 Varga Zsolt elemez: azt kértem, tanuljunk meg mindent az olaszoktól A férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az elvesztett Eb-bronzmeccs után a tanulságokra helyezte a hangsúlyt, lesznek, akik a fiatalok közül beverekszik magukat a két hét múlva kezdődő vb bő magyar keretébe. Szerinte a mostani mérkőzésen több hiba volt, mind eddig az egész Eb-n.
15:54 Szalai Zoltán: a tanár-diák viszony ma is hasonlatos ahhoz, mint amilyen Arisztotelész idejében volt
15:25 A katonai szolgálat jövőjéről döntött a Bundestag: az önkéntesség hadkötelezettségbe csaphat át