2017. szeptember 14. 20:22 A szél felborított egy teherautót az Erzsébet hídon - videó Az erős szél felborított egy teherautót az Erzsébet hídon - olvasható a Szia Komárom közösségi oldalán.
2017. szeptember 7. 19:42 Új Duna-hidat építenek Jól halad a három új fő magyar-szlovák közlekedési tengely előkészítése - jelentette ki Magyar Levente a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára magyar újságíróknak Pozsonyban, ahol a két ország közti infrastrukturális fejlesztésekről tárgyalt a szlovák kormány a beruházásokban érintett szaktárcáinak vezetőivel.
2017. június 19. 15:44 Üdülőben alvó vendégeket raboltak ki Amíg a sértettek aludtak, a szobájukban lévő értékeiket elvitték.
2017. április 4. 13:04 Elektromosbusz-gyárat adtak át A kínai BYD a komáromi ipari parkban megnyitotta első európai termelő üzemét. Az elektromos buszokat készítő üzemben évente négyszáz jármű előállítását tervezik.
2016. szeptember 27. 19:19 Kiírták a komáromi Duna-híd építésére szóló közbeszerzést Megjelent az új Duna-híd kivitelezésre kiírt közbeszerzési felhívás. Eredményes eljárás esetén a nyertes kivitelezővel 2016 decemberében szerződést kötnek és a munkálatok 2017 elején megkezdődhetnek - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden az MTI-vel.
2016. szeptember 18. 20:32 Így lopják a gázolajat a magyar mozdonyokból Egy 48 éves férfi a gyanú szerint 34 alkalommal fejtett le gázolajat mozdonyokból.
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés
21:00 Szoboszlai ismét betalált, de ez csak a döntetlenre volt elég – nézze meg a magyar kiválóság gólját