2018. november 29. 05:48 A műkincsrablás elleni egység mentette meg a 9000 éves leletet Kilencezer éves kőmaszkot találtak Ciszjordánia déli részén, Hebronnál - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
2018. november 14. 14:55 Lemond az izraeli védelmi miniszter A kneszet feloszlatásához is vezethet, hogy bejelentette lemondását Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter szerdán - egy nappal azután, hogy Izrael tűzszüneti megállapodást kötött a Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász szervezettel. Utóbbi szerint politikai győzelmet arattak.
2018. november 13. 11:38 Izrael elszámította magát, bombáktól hangos a Gázai-övezet Ismét a háború szélére sodródott Izrael és a Gázai-övezetet uraló Hamász az izraeliek balul kiütött hétvégi titkos akciója és az azt követő rakétatűz miatt. Most már az izraeli légierőt is bevetették, amely több ponton indított támadást a palesztin terület ellen.
2018. november 13. 09:15 Rakétazápor a Gázai övezetben Fél nap alatt közel háromszázhetven rakétát indítottak a palesztin Gázai övezetből izraeli településekre, Izrael ugyanakkor mintegy százötven csapást mért a Gázai övezetet irányító Hamász radikális iszlamista szervezet célpontjaira - jelentette a tízes kereskedelmi tévécsatorna kedd reggeli híradásában.
2018. november 13. 07:03 Szállodát rombolt le az izraeli légierő Az izraeli légierő csapást mért egy szállodára a Gázai övezet székvárosában, az épület megsemmisült - közölte keddre virradóra a Maan palesztin hírügynökség.
2018. november 6. 20:01 Izrael bevezeti a halálbüntetést Avigdor Liberman védelmi miniszter kezdeményezésére a jövő héten az izraeli parlament, a kneszet megkezdi azt a folyamatot, amellyel törvénybe iktatják, hogy a terroristákat halálbüntetéssel is lehet sújtani - jelentette a kettes kereskedelmi tévécsatorna.
2018. november 2. 10:17 Elhunyt kanyaróban egy kisgyerek Izraelben Elhunyt kanyaróban egy másfél éves kislány Izraelben, aki nem volt beoltva - jelentette a helyi média, és közölte, súlyos kanyarójárvány dúl az ultraortodox vallásosok körében.
2018. október 30. 21:31 Az orosz gép lelövése után először találkozhat az izraeli miniszterelnök Putyinnal Izrael több támadást is végrehajtott azután, hogy ellentmondásos módon része volt egy orosz felderítőgép lelövésében. A szíriai légierő szeptember közepén semmisítette meg szövetségese gépét – Moszkva szerint úgy, hogy a közelben támadó izraeli gépek az orosz repülőre irányították a légvédelmi tüzet.
2018. szeptember 21. 18:46 Engedékeny gesztust tett Putyin Izraeli katonai vezetők jártak Moszkvában néhány nappal azután, hogy Szíria felett vitatott körülmények között lelőttek egy orosz felderítőgépet. Moszkvában Izraelt hibáztatják az esetért, úgy tűnik azonban, hogy a felek el akarják simítani az ügyet.
2018. szeptember 19. 09:48 Szakértő: Oroszországnak és Izraelnek sem érdeke, hogy kiéleződjön a konfliktus A lelőtt orosz gép után a Külügyi és Külgazdasági Intézet InfoRádiónak nyilatkozó vezető kutatója diplomáciai csörtére számít, de hosszútávú következményekre nem.
2018. szeptember 18. 14:08 Az izraeli légierő trükkje miatt lőtték le az orosz gépet? Az orosz védelmi minisztérium szerint szíriai rakéta lőtte le – tévedésből – a Latakia közelében eltűnt orosz felderítőgépet. Az eset az izraeliek által indított légicsapás idején történt, amikor a szíriai kormány és a velük szövetséges iráni erők fegyverzetét próbálták megsemmisíteni.
2018. szeptember 2. 14:36 A vízválság megoldása nélkül megszűnik létezni az eddig ismert világ Csupán 2,5-3 százaléka a Föld vízkészletének az édesvíz mennyisége, ami ivóvízként használható. A vízkészletek pedig fogynak: Izrael vízforrásai is kiszáradóban vannak és Spanyolország egyes részein is kiszáradtak a felszín alatti medencék.
2018. augusztus 19. 11:22 Izrael lezárta a Gázai övezet személyforgalmi átkelőhelyét Az izraeli hatóságok vasárnap reggel részben lezárták a Gázai övezet személyforgalmi átkelőhelyét Ereznél, válaszul a tűzszüneti tárgyalások elakadására és az erőszak folytatódására a határ mentén.
2018. augusztus 15. 19:20 Megmenekült az Eurovíziós Dalfesztivál Megállapodás született az Eurovíziós Dalfesztivál finanszírozásáról Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
2018. augusztus 12. 18:05 Netanjahu az előrehozott választás kiírását is kilátásba helyezte Izrael minden ellenségeskedés teljes beszüntetését követeli a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamásztól a fegyverszünetért cserébe - közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a kormány szokásos vasárnapi ülésén vasárnap.
2018. augusztus 12. 11:03 A nemzetállam-törvény ellen tüntettek Izraelben Több tízezer ember vett részt szombaton Izraelben azon az arab kezdeményezésű tüntetésen, amelyen a nemrég elfogadott nemzetállam-törvény ellen tiltakoztak.
2018. augusztus 9. 20:53 Odacsapott az izraeli hadsereg Többen megsebesültek a légicsapásokban Gázában.
2018. augusztus 9. 08:22 Kiújult a rakétaháború, határozott lépéseket tesz Izrael Halálos áldozatokkal is járt és számos sebesülést okozott már a szerda este kiújult rakétaháború Izrael és a Hamász között.
2018. augusztus 1. 20:14 Megegyezett Szíriáról Izrael és Irán Orosz közvetítéssel sikerült megegyeznie Izraelnek és Iránnak Szíria ügyében. A perzsa állam részben enged a zsidó állam követelésének, és minden katonáját visszavonja a Golán-fennsík 85 kilométeres, úgynevezett déli feszültségcsökkentési övezetéből.
2018. július 24. 14:39 Izrael lelőtt egy szíriai vadászgépet a Golán-fennsík felett Izrael lelőtt egy szíriai vadászgépet a Golán-fennsík felett kedden - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja a ynet.
21:59 Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa