2016. március 30. 13:06 Módosították a nok-törvényt Módosította az Országgyűlés az Áder János köztársasági elnök által korábban visszaküldött, a nemzeti otthonteremtési közösségek létrehozását lehetővé tévő jogszabályt.
2016. március 30. 12:50 Több mint 200 iskola tiltakozott ma A Civil Közoktatási Platform szerint jóval több mint 200 iskola vett részt a reggeli tiltakozó akcióban, noha egyelőre kétszázan regisztráltak. A szervezet szóvivője sokan vállaltak szolidaritást a kezdeményezéssel.
2016. március 30. 12:20 Pedagógusok és hajózás napirend előtt az Országgyűlésben A balatoni hajózási szezon és a pedagógusok demonstrációja is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
2016. március 30. 11:10 Budai Gyula: minőségi verseny indult az élelmiszergyártó piacon Magyarország nem a mennyiségben, hanem a minőségben tud versenyezni a nagy élelmiszergyártó országok termékeivel - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában műsorában Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa.
2016. március 30. 11:10 Stratégiai megállapodást kötött Csehország és Kína Hétfőtől hivatalos csehországi látogatáson vesz részt Hszi Csin-ping kínai köztársasági elnök. Kínai államfő most először látogatott az 1993-ban megalakult Csehországba. A szocialista Csehszlovákiában sem járt soha kínai elnök. A cseh jobboldal és néhány emberi jogi szervezet azonban élesen bírálják Hszi Csin-ping prágai látogatását.