2016. szeptember 14. 14:10 Jogerősen felmentették Tasnádit Jogerősen felmentette Tasnádi Pétert egy igazságügyi szakértő megvesztegetésével kapcsolatos vád alól a Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett másodfokú ítéletében.
2016. szeptember 1. 14:26 Enyhítették a fagyállós gazda büntetését Jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön annak a férfinak a büntetését, akit korábban első fokon hét év börtönre ítéltek, mert fagyállót öntött a sorozatos lopások megakadályozása érdekében a saját borába.
2016. július 6. 11:50 A minimálisan kiszabandónál is kevesebbre büntették Pistoriust A törvény szerint minimálisan kiszabandó 15 évi börtönbüntetésnél jóval kevesebbre, hat évre ítélte szerdán a pretoriai felsőbíróság Oscar Pistorius dél-afrikai paralimpiai bajnok futót, akit barátnőjének a szándékos megölésével vádoltak.
2016. június 23. 11:44 Jogtalanul adta ki a levéltár Kiss László ítéletét A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint Budapest Főváros Levéltára jogellenesen adta ki egy újságírónak a Kiss László - az úszók volt szövetségi kapitánya - és társai által elkövetett bűncselekmény ügyében 1962-ben meghozott ítéletet.
2016. június 22. 11:00 Jogerősen elítélték a gólyatábori erőszakolót Jogerősen kilenc év börtönre ítélte a harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla szerdán azt a 40 éves budapesti férfit, aki 2014 augusztusában az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt.
2016. június 20. 14:16 Jogerősen felmentették a volt honvédelmi minisztert Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla Juhász Ferencet, a Gyurcsány-kormány honvédelmi miniszterét és Fapál László volt államtitkárt a hűtlen kezelés vádja alól hétfőn.
2016. június 18. 17:54 Ismét életfogytiglanra ítélték Murszit Egy kairói bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte szombaton egy más vádlottakat is érintő kémkedési ügyben Mohamed Murszi volt egyiptomi elnököt, akit korábbi perekben már sújtottak ugyanezzel a büntetéssel, sőt tavaly már halálra is ítéltek.
2016. június 7. 13:18 Felfüggesztett börtönre ítélték Zalatnayt Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Zalatnay Sarolta énekesnőt kedden a Budapest Környéki Törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás miatt.
2016. május 28. 10:33 Újabb húsz évet kapott Argentína utolsó diktátora Újabb húsz évre ítélték pénteken Reynaldo Benito Bignonét, Argentína utolsó diktátorát Buenos Airesben, a több ezer másként gondolkodó ember eltűnésével, megkínzásával és megölésével járó Kondor-hadművelet nevű dél-amerikai összeesküvés alatt elkövetett bűneiért.
2016. május 27. 14:48 Lecsukták a román Astra tulajdonosát Két bíró megvesztegetéséért jogerősen négy év és négy hónap börtönbüntetésre ítélték pénteken Romániában Dan Adamescut, a csődbe ment román Astra biztosítótársaság volt tulajdonosát.
2016. május 26. 11:30 Jogerősen elítélték Portik Tamást a Prisztás-gyilkosság ügyében Jogerősen tizenöt év fegyházra ítélte Portik Tamást és a másodrendű vádlottat a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.
2016. május 25. 19:38 Négy év börtönre ítéltek egy ügyvédet Négy év börtönre és 17 millió 850 ezer forint vagyonelkobzásra ítélt egy ügyvédet a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésében befolyással üzérkedés és csalás miatt - tudatta a bíróság közleményben az MTI-vel.
2016. május 4. 11:21 Tényleges életfogytiglant kapott a csepeli hajléktalangyilkosság fővádlottja Tényleges életfogytiglanra súlyosította az öt halálos áldozatot követelő csepeli hajléktalangyilkosságok elsőrendű vádlottjának, a szerb állampolgárságú B. Dragannak a büntetését szerdán jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla.
2016. április 1. 20:13 Brit férfi tervezett merényletet amerikai katonák ellen Elítéltek egy brit csomagszállítót pénteken az Egyesült Királyságban szolgálatot teljesítő amerikai katonák elleni merénylet tervezéséért.
2016. március 31. 10:34 Életfogytiglanra ítélték első fokon Rohácot Jozef Rohácot életfogytiglani, Portik Tamást 13 év szabadságvesztésre ítélte minősített emberölés miatt az Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság összevont büntetőperében a Fővárosi Törvényszék csütörtökön nem jogerősen.
2016. március 31. 08:02 Ma hirdetnek elsőfokú ítéletet Portik és Rohác ügyében Ma hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék a Jozef Rohác, Portik Tamás és két társa ellen a két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság miatt indult összevont büntetőperben.
2016. március 30. 16:16 Életfogytiglanra ítélték Szlovákiában Rohácot Életfogytiglani szabadságvesztést rótt ki szerdán Besztercebányán a különleges büntetőbíróság (STS) hat, a kilencvenes években elkövetett alvilági gyilkosságok miatt a "Sykorovci" csoport három tagjára, köztük annak vezetőjére, Róbert Lalisra és - távollétében - Jozef Rohácra is. Az ítélet nem jogerős.
2016. március 30. 13:59 Bundabotrány - Kilenc vádlott kapott felfüggesztett szabadságvesztést Kilenc vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre, hatot pénzbüntetésre ítélt a labdarúgó REAC-mérkőzések fogadási csalási ügyében az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán.