2010. június 15. 16:22 Meggyanúsították Wieszt Jánost Hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsította meg Wieszt János volt újbudai MSZP-s politikust a Budapesti Nyomozó Ügyészség kedden.
2010. június 15. 14:15 Pert vesztett Dávid Ibolya Tombor Andrással szemben UD Zrt.-ügyben Valótlanul állította Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke két éve Tombor Andrásról, hogy a párt 2008-as tisztújításával kapcsolatban rá, illetve pártjára terhelő adatok akár titkosszolgálati eszközökkel történő gyűjtésére adott utasítást az UD Zrt.-nek - mondta ki nem jogerősen a Fővárosi Bíróság kedden.
2010. június 15. 12:46 Házkutatás Wieszt Jánosnál Házkutatást tartottak Wieszt János volt újbudai szocialista frakcióvezető lakásán - tudta meg az MTI szocialista forrásból. A politikus kihallgatása az ügyészségen jelenleg is tart.
2010. június 15. 12:24 Kezdődik a Cozma-ügy tárgyalása Megkezdi a Cozma-ügyben csoportosan elkövetett garázdasággal vádolt huszonöt ember büntetőperének tárgyalását szerdán a Veszprémi Városi Bíróság - közölte Meződi János, a Veszprém Megyei Bíróság elnökhelyettese.
2010. június 15. 06:43 APEH: "ne dőljenek be az álrevizoroknak"! "Ne dőljenek be az álrevizoroknak"! - figyelmeztet az APEH honlapján, ismertetve, miről ismerszenek fel a valódi ellenőrök. A figyelmeztetésnek van alapja: tavaly például az adóhatóság ellenőrének adta ki magát egy férfi, és helyszíni bírságot szedett be budapesti üzletekben.
2010. június 14. 11:11 Vizsgálat indult a bázakerettyei pszichiátriai otthon igazgatónője ellen Még ezen a héten szeretnék lezárni a Zala Megyei Önkormányzatnál azt a vizsgálatot, amely a bázakerettyei Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézetének igazgatója ellen indult, aki egy bejelentés szerint gondozottakkal újíttatta fel budapesti lakását - tájékoztatta a Zala Megyei Önkormányzat alelnöke
2010. június 14. 08:47 Zárdába távozhat a börtönből Pándy Ágnes Zárdába távozhat a börtönből Pándy Ágnes, a belga jogtörténet legszörnyűségesebb családirtásának résztvevője - írta hétfőn a Le Soir című brüsszeli lap internetes kiadása.
2010. június 14. 06:49 Hírességek kerülhetnek bajba a Stohl-ügyben Újságírókat, sportolókat és egy kereskedelmi televízió egyik igazgatóját is kihallgatja a rendőrség Stohl András kábítószerezésével kapcsolatban - értesült a Vasárnapi Hírek.
2010. június 13. 09:59 Droglabort találtak a miskolci rendőrök Szarvason Országosan is egyedülállónak számító szintetikus droglabor nyomára bukkantak a miskolci nyomozók a Békés megyei Szarvason - tájékoztatta a rendőrség.
2010. június 12. 12:12 Lézeres vakítót fogtak Ferihegyen Tetten érték és elfogták azt a férfit, aki lézertollal vakította el a landoló gépeket Ferihegyen. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság tájékoztatása szerint a fiatal férfi zöld színű lézertollat irányított a leszállni készülő utasszállító gépek felé, és így zavarta a pilótákat.
2010. június 9. 06:40 Elfogták a Djindjic-gyilkosság egyik szökésben lévő, elítélt tettesét A horvát rendőrség elfogta a Zoran Djindjic egykori szerb kormányfő ellen 2003-ban elkövetett gyilkosság egyik újabb tettesét, akit távollétében 30 évi börtönbüntetésre ítéltek a merényletben való részvételéért - jelentette be szerb belügyminiszter.
2010. június 8. 11:32 Újabb két embert vettek őrizetbe a pécsi vesztegetés ügyében Újabb két embert vett őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben hétfőn - erősítette meg az MTI információját kedden az NNI szóvivője.
2010. június 8. 11:03 Mentősre támadt egy ittas nő Komlón Megtámadta a segítségére siető mentőápolót egy alkohol és gyógyszerek hatása alatt álló nő Komlón - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2010. június 4. 15:50 Újabb top 10-es gyanúsított rendőrkézen Hatodik helyen szerepelt a fővárosi rendőrség Top10-es listáján az a férfi, akit Pesterzsébeten fogtak el a BRFK akciócsoportjának munkatársai.
2010. június 3. 11:14 UD Zrt.-ügy: négymillióra perlik a cégvezetők a volt titokminisztert A lehallgatási botránnyal kapcsolatos jó hírnév megsértése miatt összesen négymillió forintra perli az UD Zrt. vezetése Szilvásy György volt szocialista titokminisztert abban a személyiségi jogi perben, amely csütörtökön kezdődött el a Fővárosi Bíróságon.
2010. június 2. 21:34 Körözött bűnözőket fogtak el a rendőrök 21 körözés alatt álló személyt fogtak el a budapesti rendőrök szerdán egy egésznapos akcióban. A BRFK közlése szerint az elfogottak közül 16 emberrel szemben kábítószerrel való visszaélés, orgazdaság, garázdaság, illetve többek ellen lopás miatt volt elfogatóparancs érvényben.
2010. június 1. 13:42 Rendőrkézen a körözött bűnöző - képek Top10-es bűnözőt fogtak el kedd hajnalban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2010. június 1. 13:01 Előzetesben marad Balla Irma gyilkossággal vádolt fia Nem helyezi szabadlábra a Debreceni Ítélőtábla S. Sándort, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt börtönbüntetésre ítélt első fokon a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság és elrendelte az előzetes letartóztatását - közölte Koszta János, a táblabíróság sajtótitkára.
2010. június 1. 10:46 Életfogytiglant is osztottak a diósdi maffiaperben A diósdi maffiaper 41 vádlottja közül mintegy 30-at ítélt letöltendő szabadságvesztésre kedden hozott elsőfokú ítéletében a Pest Megyei Bíróság; egy ember kapott életfogytiglant.
2010. június 1. 08:59 Megszigorított ellenőrzések a diósdi maffiaper tárgyalásán Különösen szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a diósdi maffiaper ítélethirdetésének helyszínén, a Legfelsőbb Bíróságon és annak környékén.