2023. október 5. 17:36 Csaknem félszáz rendőr razziázott a gyógycipős botrány ügyében Ismét a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben tartottak házkutatást a nyomozók összesen 21 helyszínen.
2023. október 5. 11:12 Hajléktalanokat gyújtott fel - bíróság elé állítják Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi ellen.
2023. október 4. 14:51 "Volt, akit érzelmileg manipulált" - szégyenletes bűncselekménnyel vádolnak egy karateedzőt Vádat emeltek egy gyulai karateedző ellen, aki szexuálisan molesztálta több tanítványát, köztük kiskorúakat is. A 68 éves férfi pornográf tartalmú felvételeket is készített a fiatalokról - tájékoztattaott a Békés Vármegyei Főügyészség.
2023. október 4. 10:32 Vádemelés - megúszhatja a tanárnő, aki miatt meghalhatott egy allergiás gyerek az iskolában Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt az ügyészség azzal a napközis tanárnővel szemben, aki tavaly januárban, egy szülinapi ünnepségen, gondatlanul földimogyorós édességet tett egy mogyoróallergiás kisfiú padjára.
2023. október 3. 22:27 Maradandó fogyatékosságot szernvedett két rendőr, 4 és fél évet kapott a beléjük rohanó férfi Négy és fél év börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Járásbíróság a tavaly márciusban rendőrautónak ütköző miskolci ámokfutót.
2023. október 3. 22:14 Rávették az Anydeskre, irgalmatlan pénzt szedtek le a számlájáról A bank nevében telefonáló csalókra hívják fel a figyelmet a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök. Két meghökkentő esetet is ismertetnek.
2023. október 3. 20:18 Elkeseredett, de fenyegető lépésre szánta el magát a recski polgármester Fizetne a drogdílerek lebuktatójának a recski polgármester. 100 ezer forintos nyomravezetői díjat ígér Nagy Sándor.
2023. október 3. 18:50 135-ször húzta le anyósát Az ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki volt anyósának bankkártyáját 135 esetben használta engedély nélkül. Összesen 4.155.006 forintot emelt le a nő kártyájáról.
2023. október 3. 18:12 Megütötte háziorvosát az idős férfi, a jogosítványa volt a tét Az ügyészség vádat emelt egy 69 éves szécsényi férfi ellen, aki minősíthetetlen hangon beszélt az orvosi rendelőben, majd megütötte háziorvosát.
2023. október 3. 10:03 Nem akármilyen művészt fogtak el a siófoki rendőrök Egy spanyol fiatalember alkotott a vasútállomáson.
2023. október 3. 04:15 Lecsaptak a Belvárosra a rendőrök – nem volt menekvés Elfogtak körözött személyeket, ittas vezetőket, kábítószer-birtoklókat, intézkedtek árdrágító taxisokkal szemben, öt emberhez orvost hívtak, valamint megmentették egy idős kutya életét – ez a gyorsmérlege a péntek éjszakai budapesti razziának.
2023. október 2. 16:39 Lefejeztek egy veszprémi szobrot Nem sokáig állhatott Veszprémben Óvári Ferenc életnagyságú szobra.
2023. október 2. 10:50 Homokot és kavicsot tömtek a kisfiú szájába, kis híján belehalt Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség két fiatalkorú férfi ellen, akik egy kiskorú osztálytársuk szájába füvet, homokot és kavicsot tömtek - tájékoztatott a vádhatóság hétfőn.
2023. október 2. 09:35 Az Egyesült Királyságban kapcsoltak le egy budapesti drogdílert – videó Csaknem négy év után, külföldön találtak rá a budapesti rendőrök által keresett férfira, akitől korábban 45 millió forint értékben foglaltak le kábítószert.
2023. október 2. 08:58 Kiszolgáltatott ismerősét erőszakolta meg a koros férfi A Kaposvári Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a hetvenes éveiben járó férfival szemben, aki a nőismerőse kiszolgáltatott állapotát kihasználva követett el a sérelmére súlyos nemi erkölcs elleni bűncselekményt.
2023. október 2. 08:45 Hamis telefonost buktattak le a Apple és Huawei magyar képviselői – videó Az Apple és a Huawei jogosulti képviselői kérték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködését egy magyar telefonalkatrész-kereskedő ellenőrzésében. Szlovéniában bukott meg először egy szállítmány, ahol több ezer hamis telefontartozékot semmisített meg a külföldi hatóság.
2023. október 2. 07:15 Határsértők ezreivel küzdenek már a rendőrök Péntektől vasárnapig 2051 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn.
2023. október 1. 19:14 37 migráns egyetlen kisbuszban - csak néztek a kelénpataki határőrök Harminchét migránst találtak egy kisbuszba zsúfolva az ausztriai Kelénpatak (Klingenbach) határátkelőnél vasárnap - közölte az osztrák rendőrség.
2023. szeptember 30. 17:40 Rejtélyes bűneset történt Svájcban A német határhoz közeli Schaffhausen központjában három sebesültet találtak, akik közül az egyik később meghalt.
2023. szeptember 30. 05:15 Horribilis büntetést kapott a notórius szabályszegő horgász a Balatonon A végzés szerint 957 660 forint halvédelmi bírságot kell fizetnie, és további 36 hónapra is eltiltottak a horgászattól.