2020. november 24. 14:30 Agyonverték jótevőjüket, szeméttel rejtették el, de egyből kifecsegték, mit tettek Vádat emeltek egy vámosmikolai pár ellen egy januári emberölés miatt – adta hírül a Pest Megyei Főügyészség.
2020. november 24. 12:39 Életét adta unokájáért, a rendőröket is felkavarták a történtek Égésgyorsítót használhatott a rákospalotai tűz okozásával gyanúsított férfi. Nem tett vallomást.
2020. november 23. 20:14 Így történhetett a borsodi vadászbaleset Vádat emeltek egy rendőr ellen, aki még 2018-ban egy vadászaton meglőtt egy kiskorú hajtót - közölte a Központi Nyomozó Ügyészség vezetője.
2020. november 23. 16:01 Egy hajnali gyújtogatásban meghalt egy házaspár, délre elfogták a lehetséges elkövetőt Elfogták a két halálos áldozattal járó, XV. kerületi lakástűzért feltételezhetően felelős embert hétfő délben a IV. kerületben.
2020. november 23. 14:16 Hipóhoz hasonló szert ittak, akik rendeltek egy vírusellenesnek hirdetett szerből Gyógyszerhamisítás bűntette miatt vádat emeltek egy férfi ellen, aki engedély nélkül, gyógyszerként forgalmazott egy vírusellenesként hirdetett készítményt.
2020. november 20. 08:57 Éveken át molesztálta nevelt lányát - ennyi jár érte A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a vádlott letartóztatását fenntartó törvényszéki határozatot.
2020. november 19. 19:44 A nagyiékat is bevették elfajult veszekedésükbe a tinilányok Nyilvános verekedésbe torkollott a konfliktus. Az 53 éves nagymamának bíróság előtt kell felelnie.
2020. november 19. 15:14 Amint elaludt a párja, rögtön a bűn útjára lépett a nő Kártalanításként kapott pénzt vett el élettársától a dunaszentbenedeki illető.
2020. november 18. 19:52 Rendőrt sodort el Velencén a menekülő drogdíler, kilőtték a kerekét - videó Autós üldözés után, kilométerekkel távolabb sikerült megállítani a férfit, több kiló kábítószergyanús anyag volt a kocsijában.
2020. november 18. 16:03 Megdöbbentő összegeket csaltak ki unokázással a fővárosban Harmadára esett vissza 2018-hoz képest az úgynevezett unokázós csalásokkal okozott kár Budapesten - közölte a rendőrség, nyilvánosságra hozva az adatokat is. A rendőrség két bűnszervezetet azonosított.
2020. november 18. 14:05 Ennyibe kerül Audival büntetőfékezni az M0-son - videó B. Zoltán beismerte tettét és sajnálja, jövő júniusig csak az anyósülésen vagy hátul ülhet csodajárgányában.
2020. november 18. 11:14 Megtörte a csendet a soroksári futónő feltételezett gyilkosa Senkit nem bántottam – állítja R. Szilveszter.
2020. november 17. 18:45 Emberhez nem méltó cselekedethez vezetett a vita az albérlővel A vádlott büntetett előéletű, ittasan vezetett korábban, de a jelek szerint nem javult meg.
2020. november 17. 11:13 Éjszaka a múzeumban - vádemelés lett a vége Az Esztergomi Járási Ügyészség a lopás bűntette miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a két férfival szemben, akik egy esztergomi múzeum raktárából régészeti leleteket is loptak tavaly.
2020. november 16. 20:15 Szemeteszacskóval fojtotta meg, savval öntötte le élettársát a nő Nem jogerősen tizenöt év fegyházra ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy nőt, aki 2019 nyarán Dávodon élettársát szemeteszacskóval megfojtotta, a testét egy gödörbe húzta, majd sósavval és hipóval öntötte le.
2020. november 16. 09:49 Sátáni dolgot műveltek a kaposvári Kutyatár lakójával A Kutyatár Egyesület Rozi nevezetű kecskéjét pár nappal ezelőtt, eddig ismeretlen tettes kegyetlenül kivégezte.
2020. november 16. 05:20 78 éves nő rongált meg kocsikat Bosszantotta, ahogy leparkoltak a kocsikkal.
2020. november 14. 16:38 Letartóztatták az 1-es villamoson történt késelés gyanúsítottját A támadónak elég volt annyi, hogy egy utastársa rászólt, hordja rendesen a maszkot.
2020. november 12. 20:29 Lopott autóval ölt meg két embert - 17 évesen, jogsi nélkül Őrizetbe vették. A szörnyűség a 21-es főúton történt, Salgótarján mellett.
2020. november 12. 14:45 Pont került a családi drogbiznisz végére – videó Balatonalmádiból Budapestre vezettek a szálak.