Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.14
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Egy földre fektetett bicikli első kereke.
Nyitókép: Unsplash

Elütötte a járdán bicikliző gyereket, majd egy szó nélkül otthagyta

A férfi, ahelyett, hogy meggyőződött volna róla, hogy a gyereknek nem esett baja, vagy segítséget hívott volna, egyszerűen lekapta a rendszámtábláját és elhajtott a helyszínről.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves férfi ellen, aki elütött egy kerékpározó gyermeket, majd elhajtott a helyszínről – írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a 45 éves férfi 2024 februárjában, délután, Mosonmagyaróváron vezette autóját, majd egy kereszteződésben próbált hátramenetben megfordulni. A vádlott nem volt elég figyelmes, és amikor a tolatást követően előre elindult, járműve elejével elsodorta a járdán kerékpárral közlekedő kiskorú sértettet. A sértett az ütközéstől a földre esett.

A terhelt kiszállt a járművéből, azonban nem a sértett sérüléseivel foglalkozott, hanem a gépkocsijáról leszedte az első rendszámtáblát, bedobta az első ülésre, majd visszaült az autóba és elhajtott a helyszínről.

A baleset során a gyermek nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A terhelttel szemben az ügyészség minősített segítségnyújtás elmulasztása bűntette és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben, a halmazati szabályok szerint négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság határozott időre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×