Infostart.hu
eur:
363.94
usd:
324.42
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Késes támadás.
Nyitókép: Getty Images / Kypros

Megölte azt, akinek az életét köszönhette

Éjjel a konyhából magához vett késsel bement az alvó asszony szobájába, több alkalommal megszúrta, majd magára hagyta. A helyszín Nyíregyháza.

Több késszúrással ölte meg édesanyját egy 67 éves férfi szombaton Nyíregyházán – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján hétfőn.

Közlésük szerint az idős nő tiltotta a vele egy háztartásban élő fiát az alkoholfogyasztástól, ezért ő kezelte fia nyugdíját is, ami gyakran okozott közöttük vitát. A férfi utoljára pénteken kért pénzt az anyjától, aki nem adott neki; a férfi ezután döntött úgy, hogy megöli édesanyját.

Éjjel a konyhából magához vett késsel bement az alvó asszony szobájába, több alkalommal megszúrta, majd magára hagyta – írták a közleményben.

Másnap reggel a gyanúsított telefonált a testvéreinek és közölte anyjuk halálhírét, de annak körülményeiről nem tett említést. Az idős nő haláláról az egyik testvér értesítette a hatóságot.

A rendőrök a férfit a helyszínen elfogták, emberölés bűntett gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×