Infostart.hu
eur:
382.86
usd:
331.52
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos
Nyitókép: BKK

Máris döntött a nyomozati bíró a kerepesi késes támadók ügyében

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte egy férfinak a letartóztatását, akit társával együtt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletével gyanúsítanak Kerepesen. Az eset során a gyanúsítottak késsel fenyegetve próbáltak pénzt szerezni egy nőtől, majd üldözőbe vették őt és kísérőit.

A Gödöllői Rendőrkapitányság megállapítása szerint november 18-án két gyanúsított jelent meg Kerepesen. Az idősebb gyanúsított, aki a cselekmény idején marihuána hatása alatt állt, "kristály" nevű tudatmódosító szert kívánt vásárolni. A helyszínen észlelte, hogy egy nő élettársával és egy harmadik személlyel egy áruház felé tart.

Amikor a sértett és kísérői elhaladtak a gyanúsított mellett, az idősebb terhelt megragadta a nő válltáskájának szíját, és ezer forintot követelt tőle. Erre a nő nem volt hajlandó, mire a gyanúsított szidalmazni kezdte őt és a védelmére kelő élettársát. Ezt követően egy kést vett elő, és életveszélyesen megfenyegette őket.

A fenyegetés hatására a sértett és társai megijedtek, és a közeli HÉV-állomás felé kezdtek menekülni. A gyanúsítottak futva üldözték őket. A sértettnek és hozzátartozóinak sikerült egy patikába, majd a mellette lévő hotelbe bejutniuk, ahol a nő a 112-es segélyhívószámot tárcsázta.

Időközben a gyanúsítottak az udvaron kiabáltak a sértett élettársával. Amikor megtudták, hogy a rendőrséget értesítrették a HÉV-állomásra mentek, és felszálltak egy Gödöllőre induló szerelvényre. A megtámadott közben értesítette rokonait is, akik a vonat vezetőjének jelezték a helyzetet, megakadályozva ezzel a szerelvény indulását, és visszatartva a gyanúsítottakat a rendőrség kiérkezéséig. Ezen idő alatt az idősebb gyanúsított kidobta a vonatból a nála lévő kést, valamint az előzőleg vásárolt, kábítószergyanús port.

Döntés

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája az ügyész indítványával részben egyetértve, az idősebb terhelt letartóztatását rendelte el az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2025. december 21-ig.

A bíróság a döntés indoklásában kiemelte a cselekmény súlyát, a kiszabható büntetés mértékét, valamint az idősebb gyanúsított előéletét és az ellene folyamatban lévő további eljárásokat, amelyek alapján feltételezhető, hogy szabadlábon újabb bűncselekményt követhet el. A döntést az ügyész, a gyanúsított és a védő tudomásul vette, így a végzés végleges és végrehajtható.

A fiatalabb gyanúsított esetében a bíróság elutasította az ügyészi indítványt, és nem rendelt el kényszerintézkedést,

mivel az indokokat nem találta megalapozottnak. Az ügyész fellebbezést nyújtott be ez ellen a döntés ellen.

Címlapról ajánljuk
Hol lesz a „következő Dubaj”? – az Irán elleni háború megtépázta a metropolisz hírnevét

Hol lesz a „következő Dubaj”? – az Irán elleni háború megtépázta a metropolisz hírnevét

Vaskézzel csapnak le Dubajban a hatóságok a közösségi médiában rakétatámadásokat posztolókra. Elköltöznek az „ex-pat”-ek (a gazdagabb országok migránsait hívják így) Dubajból, az Egyesült Arab Emírségek pénzügyi központjából. A luxusvárost az adómentességet kereső külföldi dolgozók, az életmódjukkal kérkedő influenszerek és – erről kevesebb szó esik – az ázsiai országokból érkezett kétkezi dolgozók népesítették be. Az Irán ellen indított amerikai–izraeli háború azonban Teherán célpontjává tette. Máris megjelentek a lehetséges jelöltek az „Új Dubaj” helyére.

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×