Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Unsplash

Autós üldözésbe és karambolba torkollott a nyomozás, nem adta könnyen magát a tolvaj

A férfi többször is kicsusszant a rendőrök keze közül, utolsó alkalommal viszont nem volt ilyen szerencsés. Akciófilmbe illő üldözés árán sikerült elkapni.

Egy több bűncselekményt elkövető férfi után a rend őrei hónapokon át nyomoztak, mire fellelték egy autó volánja mögött, és ekkor vette kezdetét az akció – írja a Zsaru Magazin által közzétett beszámoló nyomán a baon.hu.

Az ügy máj korábban elkezdődött: áprilisban egy idős asszony tett bejelentést arról, hogy több mint egymillió forintnyi ékszer tűnt el az otthonából. Rövidesen kiderült, hogy a sértett egyik ismerőse engedte be a tolvajt, majd nem sokkal később az ékszerek nyomára is bukkantak a hatóságok. A tanúk kihallgatása után összeállt a kép a gyanúsítottról, kézre keríteni ekkor azonban nem sikerült.

Megközelítőleg két hónappal később egy kecskeméti tanyára törtek be, egy villanybojlert és egy kamerát is eltulajdonítottak, nagyjából 120 ezer forintos kárt okozva ezzel. Az épület konyhaablakán bemászó tolvajt egy biztonsági kamera vette fel – a hatóságok pedig felismerték, hogy ismét az áprilisi ügy tettese az elkövető.

A rendőrségi keresés ismét megkezdődött, ám a férfi többször is sikeresen elszökött a hatóság elől. Júniusban egy autó vezető ülésén pillantották meg, mielőtt azonban igazoltathatták volna, ismét kereket oldott.

Pár nappal később azonban véget ért a tolvaj szerencséje. A rendőrök ugyanis ismét a volán mögött pillantották meg a férfit, ő pedig jó szokásához híven igyekezett elmenekülni – ez azonban már nem vált be: Surányi Dániel nyomozó a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozóival, Sárkány Dávid Norbert hadnaggyal, valamint Simon Sándor főtörzszászlóssal és Richter Csaba főtörzsőrmesterrel ment a gyanúsított tartózkodási címére, amikor megpillantották a keresett férfit a szembejövő sávban.

A nyomozó elmondása alapján utána eredtek a szolgálati járművel, a járőrök is éppen arra jöttek, mert ők is a nyomában voltak egy ügyben. Amikor a gyanúsított észrevette a rendőrautót, menekülni kezdett. A nyomozók egy körforgalomnál a férfi elé vágtak, aki viszont ekkor pánikba esett és szándékosan belehajtott a szolgálati járműbe, feltolva azt a körforgalom közepéig. Ezután gyalog próbált menekülni, de a rendőrök utolérték és intézkedtek vele szemben.

A 29 éves B. Csabát üzletszerűen elkövetett lopás, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vétségével és közúti veszélyeztetés bűntettével gyanúsítják, a bíróság július 2-án rendelte el a letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

A rágás során a gumialapból apró mikroműanyag-részecskék válhatnak le, melyeket a nyállal együtt lenyelünk, majd az emésztőrendszerbe jutnak. Ezek többsége várhatóan kiürül a szervezetből, ugyanakkor egy részük felszívódhat és bekerülhet a vérkeringésbe. Pilling Róbert, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének mesteroktatója az InfoRádióban elmondta: nem kell rögtön megijedni az olyan hírektől, hogy a rágózással mikroműanyagok kerülhetnek a szervezetbe, de azt sem javasolja, hogy „mindennapos élelmiszerként” fogyasszuk.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×