Infostart.hu
eur:
363.68
usd:
323.67
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál
Prison Cell Bars - Black and White
Nyitókép: DanHenson1/Getty Images

Saját otthonában támadt egy idős nőre, hat évet kapott

A betörő először az idős asszony kertjében álló melléképületet rámolta ki, majd amikor az segítségért kiáltott, életveszélyesen megfenyegette és fellökte.

Hat év szabadságvesztésre ítélt a Mezőkövesdi Járásbíróság egy férfit, aki életveszélyesen megfenyegetett és kirabolt egy idős asszonyt tavaly a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sályon – írja a Miskolci törvényszék csütörtöki közlése alapján az Index.

A vádirat szerint a férfi tavaly májusban bemászott a sértett telkére, ahol a melléképületeket feltörve értékek után kutatott. Egy táskába különböző szerszámokat, építési anyagokat tett, valamint egy gázpalackot is összekészített.

Ezt követően felment kutakodni a ház padlására, azonban az idős áldozat felfigyelt a zajokra és észrevette, hogy valaki kinyitotta a melléképületet. Az asszony az utcán segítségért kiáltott, miközben a vádlott már a házat is elkezdte átkutatni.

A sértett megpróbálta elküldeni a vádlottat, ám az életveszélyesen megfenyegette és ellökte őt magától, majd a zsákmány egy részével elmenekült.

A bíróság a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és magánlaksértés vétsége miatt ítélte el a férfit.

Súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott büntetett előéletű, és nyomatékosan azt, hogy a terhelt több büntetőeljárás hatálya alatt állt, és hogy elszaporodtak a hasonló cselekmények. Enyhítő körülmény volt, hogy a férfi részben beismerte tettét

Címlapról ajánljuk
Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Megfordult a dollár, helyzetben a forint

Megfordult a dollár, helyzetben a forint

Az elmúlt hetek erősödése után tegnap óta gyengül a dollár, elsősorban azért, mert csökkennek az amerikai és az európai állampapírhozamok. A lendületből a forint is profitál, hiszen a dollárral szemben 326,5-ről 324 közelébe erősödött, miközben az euróval szemben csak kisebb mozgások látszottak. A kötvénypiaci enyhülés miatt azonban korai fellélegezni, mert a világ adósságproblémái nem oldódtak meg két nap alatt, az olajárak pedig tovább emelkednek. A befektetők ma az európai és az amerikai konjunktúraadatokra figyelnek, az adóssághelyzet és az olajpiac fejleményei pedig a forint árfolyamát is jelentősen mozgathatják.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×