Infostart.hu
eur:
362.82
usd:
323.39
bux:
147669.82
2026. november 5. csütörtök Imre
Sorszámcsíkot ragasztanak egy forgalmi engedélybe a műszaki vizsga végén egy tatabányai vizsgahelyen 2016. január 12-én. Idén januártól változott a műszaki vizsga rendje, kötelező lett az előminősítő vizsga. Azok a gépkocsik, amelyek ezen nem felelnek meg, nem is kerülhetnek a vizsgabiztosok elé.
Nyitókép: MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Óriási botrány a műszaki vizsgán: 59 ember a vádlottak padján

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 59 ember ellen a Kecskeméti Törvényszéken - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal 10 kormánytisztviselője, a kecskeméti műszaki vizsgaállomáson gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben – rendszeres haszonszerzésre törekedve – vesztegetési pénzt fogadtak el az ügyintézés során a vizsgaállomáson megjelent ügyfelektől.

”A vizsgabiztosok korábbi megállapodásuknak megfelelően 2023. január végéig szervezetten és leplezetten fogadtak el ügyfeleiktől készpénzt, ügyintézésenként legalább 5 ezer forintot, illetve kisebb értékű ajándéktárgyakat, például pálinkát" – részletezték, hozzátéve: a kormánytisztviselők nyilvántartást vezettek a jogtalan előnyökről – amelyben ezer forintot "egy perc" kifejezéssel helyettesítettek – majd, a nap végén egymás között egyenlő arányban osztoztak.

Az ügyészség közölte, hogy hivatali vesztegetés bűntettével vádolja azt a 49 ügyfelet is, akik a kormánytisztviselőket az ügyintézéseik során jogtalan előnyben részesítették.

A nyomozás során – amelyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat az ügyészséggel hatékonyan együttműködött – a hivatalos személyek mindegyike beismerő vallomást tett – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy vádiratában a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több százezer forintos pénzbüntetést, valamint foglalkozástól és közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×